Oldal 84 [84]
OCR
82 e Élettörténet és pszichoterápia ünnepek és hétköznapok között, illetve, ha igen, elmondana-e egy ünneptörténetet. Az ünnep, az ünnep gyakorlata a családban részben az értékekről, a hagyományrendszerről (mit ünneplünk?), részben a társadalmi státuszról (hogyan ünneplünk?) árulkodhat. Saját bőrömön kellett megtapasztalnom: nem véletlen, hogy a történeti antropológia olyan szívesen vizsgál ünnepeket, például a karneválok történéseit és szimbolikáját (SCHINDLER 2000). Az ünnepi hagyomány és gyakorlat tanulmányozásával (akár az ünnepi étkezések rendjének vizsgálatánál) élesebben mutatkozik meg az adott kultúra, a társadalom (DIETLER 2011) - valahogy úgy, ahogy a csillogó díszöltözet is észrevehetőbb, feltűnőbb, mint a szürke munkaruha. Az ünnepre vonatkozó kérdés az intim szférát érinti, ünnepre vonatkozó történetet talán még nehezebben mond el az ember, mint például azt, hogy a szülő alkoholista volt. Ünnepről, konkrét ünnepi történetről faggatózni: ez már tényleg belépés a másik intim zónájába, kényes kérdés. Interjúalanyaim mégis válaszoltak, elmondtak egy ünnep-történetet, vagy inkább több kisebb részletet ünnepeik gyakorlatából. Azonban ez korántsem volt kivétel nélküli. Többen úgy nyilatkoztak, nem volt semmiféle különbség az ünnep és a hétköznap között, illetve, ha azt mondták, hogy volt, akkor konkrét történeteket nem voltak hajlandóak mondani, sőt mintha visszavonták volna állításukat: nem volt semmi különös - nagyjából ez volt mondandójuk lényege. Azok, akik ebből a , semmi különös"- narratívából mégiscsak hajlandóak voltak kiemelni egy ünnepet, gyakorta a születésnapot emelték ki, de ott sem igen volt valódi történet: a szokásos , volt torta, virág..." — mindössze ilyesfélék hangzottak el. Mintha interjúalanyaim egy részének származási családjából elvesztek volna az ünnepek. Elsősorban, mint később összegeztem, a holokauszttúlélők családjaiból, akik interjúalanyaim esetében legnagyobbrészt második generációs túlélők voltak. (Hangsúlyoznám azonban: a túlélő interjúalanyaim esetében sem mindenkinél volt megfigyelhető az , ünnepvesztés".) Az, hogy miképpen tudtam meg, zsidó családokról van-e szó, változó." Volt olyan interjúalanyom, aki magától beszélt zsidóságáról, mäsok ugyan nem ilyen közvetlenül, de a háborús veszteségek kapcsán utaltak származásukra - utólag visszagondolva érdekes, hogy soha nem kérdeztem meg, tényleg jól gondolom, és zsidók-e. Egyértelmű volt (interjúalanyaim egy részéről korábban is tudtam), bár a szavak szintjén nem föltétlenül hangzott ez el. Veszteségeiket és az ünneptelenséget többnyire ugyan bizonyos öszszefüggésbe helyezték, de közelebbi magyarázattal nem szolgáltak. Egyetlen interjúalanyom, a második világháborút túlélő terapeuta fogalmazta meg, hogy a túlélés ténye mindent felülírt. 259 Az interjúban ugyanis nem szerepelt erre vonatkozó kérdés.
