A gyermekkori történet elbeszélését követően a családtagokra vonatkozó
s Objektív" adatok iránt is érdeklődtem. Nevezetesen megkérdeztem, hogy
kikből állt a származási családjuk, és mi volt a felnőttek foglalkozása, ho¬
gyan éltek. A nyilatkozók többsége a nukleáris család együttéléséről számolt
be - gyakran jelentős veszteségekkel a közelebbi vagy távoli családtagok kö¬
zött -, olykor nagyszülőkkel, esetleg néhány rosszabb helyzetű, egyedülálló
nagynénivel vagy nagybácsival kiegészítve. Utóbbiakat általában a történe¬
lem vagy a rendszer áldozataiként jelenítették meg az elbeszélők: egyesek a
börtönt is megjárták, másokat , mindössze" rendszeresen megfigyelés alatt
tartottak, vagy éppen eltiltottak bizonyos foglalkozások végzésétől, megint
másoknak valaha volt saját családjuk, de a kataklizmák közbeszóltak. Arról,
hogy a rokonság komoly veszteségekkel vészelte át az interjúalanyaim szü¬
letését követő vagy az azt pár évtizeddel megelőző időszakot, az elbeszélők
mintegy fele számolt be, származástól függetlenül.
Az általam megkérdezett, illetve az egyéb interjúkban megszólaló vagy
visszaemlékezéseket író pszichoterapeuták családtagjairól elmondható, hogy
közöttük nagy számban fordultak elő segítő foglalkozásúak. A magyar te¬
rapeuták első vagy második generációja gyermekeinek, illetve rokonainak
egy része szintén a pszichoterapeuta szakmát választotta, de a segítő hátteret
tekintve mégsem ők voltak többségben, hanem az orvos szülők, esetleg nagy¬
bácsik. Az egészségügyi, klinikai családi háttérrel rendelkezők kétségtelenül
felülreprezentáltak voltak a Kádár-rendszer pszichoterapeutái között. Mint
azt más kutatások is megerősítik, a segítő vonal gyakran továbböröklődik:
ebben mind a , házon belüli" szocializáció, "? mind az - orvosok esetében ¬
foglalkozás vonzó mivolta, magas presztízse?" szerepet játszhat.
Korántsem minden pszichoterapeuta kapcsolódott családi szinten a kli¬
nikumhoz. A szülők között egyéb értelmiségieket éppúgy találunk, mint
valamikori önálló kereskedőket, iparosokat -— és jó néhány munkás- és pa¬
rasztszármazású is akadt közöttük. Az , F kategóriások", azaz a fizikai dolgo¬
zók gyerekeinek többsége kétségtelen előnyként jelenítette meg származását.
Mint az előző fejezetben láttuk, az , F kategóriához" való tartozás a felvé¬
teli bizottság számára képes volt felülírni az értelmes fiatalemberek , kleri¬
kális hátterét" is, és bebocsáttattak az orvosi egyetemre. Az újonnan indult
pszichológia szakon, ahol maximális felvételi pontszám megszerzése volt az