Seite 75 [75]
3. Hivatásválasztás e 73
tartozó eseményekről vagy szereplőkről, de saját fejlődésükről, otthoni kö¬
rülményeikről már nem. Identitásukat egyértelműen a pszichoterapeutaság
határozta meg. Ez nem azt jelenti, hogy az elzárkózók (vagy, ha úgy tetszik:
foglalkozásválasztásuk alkalmával születők) szükségszerűen képzettebb és
hatékonyabb terapeuták lennének, mint a mesélni hajlandók, csupán annyit,
hogy az ő - nyilvánosságnak szánt - professzionalizáció-narratívájukban
nem kap helyet a gyerekkor: elbeszélésük szerint semmi, ami adott idői tá¬
volságon kívül esik, nem tartozik ebbe a kérdéskörbe. A pszichoterapeuták
persze szakmájuknál fogva pontosan tudják, hogy a gyermekkor és a csa¬
lád sok szempontból meghatározó - ezért tehát elgondolkodtató, hogy mit
jelezhetnek ezek a visszautasítások. Az elzárkózást részben defenzivitásként
értelmezhetjük, ami nem meglepő az előző fejezet áttekintését követően: a
Kádár-korszak pszichoterapeutáinak életéhez - mint mindenkiéhez, aki ak¬
kor szocializálódott - hozzátartoztak a megfigyelők és a jelentők, vagyis a
gyanakvás légköre, még akkor is, ha esetleg ők maguk nem számítottak el¬
lenséges elemeknek vagy osztályidegen származásúaknak.
A hallgatás ugyanakkor nem csupán a diktatúrában egyébként adaptív
magatartás jele lehet. A defenzíva szakmai okokkal is magyarázható. Egy¬
részt: a származási család és a gyermekkor kulcsfontosságú, a pszichote¬
rapeuták feladata pedig ennek feltárása, elemzése - még akkor is, ha nagy
különbségek vannak a pszichoanalitikus és a viselkedésterápia hívei között
ennek mélységében, de a konceptualizáció szempontjából mindenképpen
fontosnak számít ez a szempont. A pszichoterapeuták nem páciensként ke¬
rültek a kutatásba - így érthetően nem várható tőlük, hogy anyagot szolgál¬
tassanak magukról, amelyet a másik (a kutató) félreérthet, félremagyarázhat,
helytelen magyarázatait pedig megoszthatja a szélesebb nyilvánossággal.
A kitárulkozással, a nyilvánossággal történő megosztással kapcsolatban pe¬
dig nem csupán a rossz értelmezések okozhatnak gondot. A pszichoterape¬
uták, különösképpen a pszichoanalitikusok a neutralitás és az absztinencia
elvet (Rıccı - BROUCEK 1998) valljak, vagyis szakmai kötelességeikhez tarto¬
zik, hogy a lehető legkisebb felületet mutassák magukból, azért, hogy a terá¬
pia során mindenképpen a páciens és annak élményei álljanak előtérben, és
a páciens megsegítése történjék: , tehát védjük tulajdonképpen a személyest,
hogy ne keveredjen bele a páciens dolgába".?? Ennek fényében nem meglepő,
hogy nem mindenki tárta fel személyes történetét. És: kétségtelenül nagy fe¬
lelősség a terapeuták megnyilatkozásait nyilvánosság elé hozni, úgy, hogy se
ők és családjuk, se a betegeik ne sérüljenek.
32 "Történeti interjú [/1/23.