OCR
60 e Élettörténet és pszichoterápia nappal a cikk megjelenése után kiderült. A Hajdú-Bihari Napló újságírója , Segít a tudomány?" címmel fiktív interjút készített az 1968-ban alakult, fennállásának 20. évét ünneplő Házasságtudományi Munkacsoport - fiktív - professzorával. A válófélben lévő professzor elmondása szerint 20 év nagyon kevés ahhoz, hogy bármi eredményt érjenek el, további vizsgálatok és egy újabb intézmény felállítása mindenképpen szükséges. Lényeges viszont, hogy több tudományág együttműködik a kérdésben, így például a , statisztikopszichovéletlenbioldgia” [sic!] felfedezése szerint a hazassag sorsát illetően , minden attól függ, hogy házasságkötés után mi történik az esetleges egyedekkel." A humorosnak szánt írás arra világít rá, hogy a közvélekedés számára mennyire idegen volt a pszichoterápiás vagy mentálhigiénés gondozás, bármilyen szakember bevonása a családi élet elakadásaiba. De legalább rendszerellenes tevékenységgel nem vádolták a kissé bogarasnak ábrázolt szakértőket. A BM-nek más volt a véleménye, és ebben bizonyára az is közrejátszhatott, hogy a szerveződő Munkacsoportban az , Őszi" fedőnevű ügynök szolgálataira nem tartottak igényt, mert - az ügynök elbeszélése szerint - zsidó- és kommunistamentesek akartak maradni."? Miután a hatóság úgy vélte, elegendő bizonyítékot gyűjtöttek a házkutatásokhoz, 1968. október 8-ra időzítették az akció végrehajtását. Az , operációs terv" [sic!] szerint pontosan 6.30-kor egyszerre kellett a 8 gyanús személy"? lakásába behatolniuk, ami 8 gépkocsivezető és 19 operatív tiszt mozgósítását igényelte." (Előtte megfelelően feltérképezték a lerohanandó helyszíneket, az orvosnál például október 3-án végeztek környezettanulmányt, természetesen a tudta nélkül.) November 11-én Mezősi ellen vádemelési javaslatot kezdeményezett a hatóság, míg társait figyelmeztetésben részesítették, és a külföldi utazástól 2 évre eltiltották, erről pedig értesítették a munkahelyeik vezetőjét, párttitkárát és személyügyi felelősét is." A fiatal pszichiátert végül a Magyar Népköztársaság elleni izgató tevékenységért marasztalták el, illetve részesítették rendőrhatósági figyelmeztetésben."7" Az már szinte mellékesnek számított, hogy 1 Vattai Miklôs: Segit a tudomäny? Hajdu-Bihari Naplé 1968. jan. 26. 25(21). 4. ÄBTL - 3.1.5 - O - 13393/4. Csoportdosszie, „Terjesztök”. 4. köt. Összefoglaló jelentés. 1968. máj. 20. 110. 3 Az elöbbi antiszemita kijelentes elhangzäsa azert sem tülsägosan valószínű, mert például az Auschwitzot megjárt, zsidó származású, egyébként hívő katolikus, élményeiről feljegyzést író Kardos Klára is a csoporthoz tartozott: KARDOS 2001; ÁBTL -— 3.1.5 - O - 13393/5. Csoport dosszié, , Terjesztők", 5. köt. Javaslat, 1968. nov. 11. 31. 84 ÁBTL - 3.1.9 - V- 155718. Vizsgálati dosszié dr. Mezősi Ferenc ügyében. Operációs terv. 1968. okt.4. 214. 85 ÁBTL - 3.1.9 - V- 155718. Vizsgälati dosszie dr. Mezösi Ferenc ügyeben. Környezettanulmäny, 1968. okt.3. 226. 86 ABTL - 3.1.5 - O - 13393/5. Csoport dosszie, „Terjesztök”, 5. köt. Javaslat, 1968. nov. 11. 30. 7 ÄBTL - 3.1.5 - O - 13393/5. Csoport dosszie, „Terjesztök”, 5. köt. Hatärozat. 39.