Oldal 15 [15]
1. Előzmények e 13
ális belátást tartották, hanem az érzelmi megnyilvánulásokat is górcső alá
vették és elemezték, emellett a terapeutától azt kívánták, hogy érzelmileg
is legyen támasza a páciensnek, hogy korábbi rossz kapcsolati tapasztalatai
korrigálódhassanak. A kapcsolatot általánosságban meghatározónak vélték,
ideértve a korai, preverbális szinteken működő gyermek és elsődleges gon¬
dozója egymáshoz való viszonyát - a későbbi tárgykapcsolatok előképét - is.
A kommunikációt szintén kulcsfontosságúnak találták: ezen a területen a
félreértések szélsőséges esetben traumatizáló viselkedést eredményezhetnek,
ugyanakkor a megfelelő kommunikáció gyógyító hatással bírhat. Szintén
jellemző volt a budapesti iskolára az interdiszciplinaritás, a különböző tudo¬
mányterületek és a pszichoanalízis gyümölcsöző együttműködése (RACH¬
MANN 2016; DIMITRIJEVIC - CASSULLO — FRANKEL 2018: 113-217).
Talán ennek az interdiszciplinäris szemléletnek is köszönhető, hogy a
nagyközönség érdeklődése korántsem múlt el, sőt inkább növekedett. Ek¬
koriban Magyarországon az általános műveltséghez már hozzátartozott
a pszichoanalízis tanainak valamelyes ismerete, és a modern művészetet a
közönség nem, vagy csak korlátozottan érthette enélkül, hiszen a művészet
jeleseinek munkásságára, műveikre is komoly hatást gyakorolt a pszichoana¬
lizis (SZÖKE 1992A; HARMAT 1995; VAJDA 2005; HÄRS 2008; VALACHI 2008).
A pszichoterápia is egyre elterjedtebbé vált, és bár a heti többszöri analízist
nem mindenki engedhette meg magának, az analitikusok ingyenes kezelést
is biztosítottak a leginkább rászorulóknak. Ferenczi megőrizte vezető szere¬
pét a magyar egyesületben, és továbbra is a nemzetközi analitikus közösség
egyik meghatározó alakjának számított, sokoldalú publikációs tevékenység¬
gel; mellette számos magyar terapeuta írása is hasonló érdeklődésre tartott
számot. A hazai analitikus egyesület Ferenczi 1933-as halála után is folytatta
szerteágazó tevékenységét, bár Hitler hatalomra jutása komoly figyelmezte¬
téssel szolgált. Végül az 1938. évi XV. tc. és az 1939. évi IV. tc., azaz az első és
a második zsidótörvény hatására elindult egy második emigrációs hullám:
1938 és 1941 között 11 magyar pszichoanalitikus menekült el az országból,
köztük olyan, világszerte ismertté vált szaktekintélyek, mint Bálint Mihály
(Michael Balint), Bak Róbert (Robert Bak), Rapaport Dezső (David Rapa¬
port), Róheim Géza (Géza Róheim). Természetesen ekkor már az angolszász
területek (az USA, Anglia, Ausztrália, Ceylon, Anglia) jelentették a célállo¬
mást. A kimenekítésben nagy részt vállalt az Amerikai Pszichoanalitikus
Egyesület Segélyezési és Bevándorlási Válságbizottsága: összesen 150 európai
kollégának biztosítottak letelepedési lehetőséget az Újvilágban (MÉsZÁROos
2008: 156-157).