OCR Output

BEVEZETÉS

Kerülő úton jutottam el a pszichoterápia történetéhez. Először a történelem
érdekelt - történelemből írtam a szakdolgozatom, majd később ebből dok¬
toráltam -, és ez az érdeklődés vezetett a pszichoterápiához: a 20. századi
Magyarország történetének kutatójaként szerettem volna a lehető legjobb
interjúkat, történeti interjúkat készíteni munkámhoz, és úgy gondoltam, eh¬
hez talán némi pszichoterápiás tudás hasznos lehet. A képzés viszont annyira
megtetszett, hogy kis kitekintés helyett végigjártam előbb a pszichológiai,
majd a pszichoterápiás képzés lépcsőfokait: a történészség mellett klinikai
szakpszichológus, pszichoterapeuta-jelölt lettem.

A Kádár-korszak pszichoterápiájának története véletlenül, mintegy mel¬
lékesen került elém. Először apró történetek ragadták meg a figyelmemet,
amelyeket többnyire kiképző terapeutáktól hallottam, vagyis a pszichoterá¬
piás képzésben, ahol természetesen nem ez volt a fő tananyag. A mellékesen
elhangzott, anekdotaszerű elbeszélések érdekesnek tűntek, és olyan irányba
vezettek, amely nem - vagy csak kevéssé - ismert és feldolgozott. Ekkor ju¬
tott eszembe, hogy talán érdemes lenne ötvözni a két tématerületet: a törté¬
neti és a pszichoterápiás vonalat. Így született ez a kutatás.

2016-ben elnyertem egy posztdoktori pályázatot: 2016 és 2019 között Élet¬
történet és pszichoterápia címmel végeztem vizsgálatot a Nemzeti Kutatás¬
fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával (NKFIH PD 2016. 121103. sz.
projekt). Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészkara, egész pontosan
annak Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszéke befogadó bázisintézmé¬
nyem volt, munkahelyemmé vált ebben az időszakban." E munka egyik ösz¬
szegzése olvasható ebben a kötetben.

A kutatás célja kettős volt. Egyrészt vizsgáltam a pszichoterápia történe¬
tét a Kádár-korszakban, különösen annak második felében - vagyis a pszi¬
choterápia, a pszichoterápiás intézményrendszer újjáéledését, feltámadását
a tetszhalálból.? Másrészt a pszichoterapeuták saját, személyes történeteit,
narratívumait ugyanebből a korszakból, különös tekintettel hivatásválasztá¬
suk szempontjaira és a hivatásgyakorlásuk körülményeire. Összességében a

: " Mindkét intézménynek ezúton is köszönöm a támogatást. Köszönet Gerő András egykori tan¬
székvezetőnek, aki befogadta kutatásomat és külön köszönet tanszéki kollégáimnak, akik ebben
a három évben engem is befogadtak. Köszönöm Csorba László professzor (Kiválósági Program) és
munkatársai támogatását.

> — 1949 és 1956 között a pszichoterápia de facto tiltott szakterületnek számított Magyarországon, ezt
követően került a megtűrt kategóriába. Ld. HARMATTA 2019.