OCR Output

68 = ISKOLASKORU GYERMEKEK EGESZSEGMAGATARTASA

iskolában, mely fontos forrása lehetne az iskolai jóllétnek, és segíthetne az is¬
kolai követelményekkel való megbirkózásban is.

A nem és az életkor jelentős hatással vannak a családi és iskolai tapasztala¬
tokra. Eredményeink szerint a fiúk könnyebben kommunikálnak szüleikkel,
jobban érzik családjuk támogatását, és könnyebben viselik az iskolai terheket,
ennek ellenére közöttük többen vannak, akik nem szeretik az iskolát. Az idő¬
sebb korosztály továbbra is nagyobb kihívásokkal szembesül az iskolában.
A kommunikáció a szülőkkel nehezebb, növekednek az iskolai terhek, és az
észlelt tanári támogatás is csökken az életkor előrehaladásával. Bár a felső ta¬
gozatba és középiskolába kerüléskor erősebb az észlelt osztálytársi támogatás
- mely lehet a váltás okozta, korábbi HBSC-adatokban is megjelenő érzelmi
megterhelésnek (Költő g Zsiros, 2013) az ellensúlyozása is -, a felsőbb osztá¬
lyokban negatívabbá válik az iskolához való viszony is.

A fentiek alapján pozitív változások szükségesek az osztályszintű és a ta¬
nári támogatás terén, valamint a szülői felügyelet, kommunikáció és a szülői
támogatás kiegyensúlyozott fenntartása is létfontosságú a serdülőkori jóllét és
egészséges fejlődés szempontjából.

IRODALOM

Bauer, K. W., Hearst, M. O., Escoto, K., Berge, J. M., & Neumark-Sztainer, D. (2012).
Parental employment and work-family stress: Associations with family food en¬
vironments. Social Science & Medicine, 75(3), 496-504. https://doi.org/10.1016/J.
SOCSCIMED.2012.03.026

Brody, G. H., Yu, T., Beach, S. R. H., Kogan, S$. M., Windle, M. & Philibert, R. A. (2014).
Harsh parenting and adolescent health: A longitudinal analysis with genetic mode¬
ration. Health Psychology, 33(5), 401-409. https://doi.org/10.1037/a0032686

Brooks, F., Zaborskis, A., Tabak, I., Alcön, M.D., Zemaitiene, N., de Roos, S. & Kle¬
mera, E. (2015). Trends in adolescents perceived parental communication across
32 countries in Europe and North America from 2002 to 2010. The European Jour¬
nal of Public Health, 25(suppl 2), 46-50. https://doi.org/10.1093/eurpub/ckv034

Brown, B. B., Mounts, N., Lamborn, S. D., & Steinberg, L. (1993). Parenting practices
and peer group affiliation in adolescence. Child Development, 64(4), 467-482
https://doi.org/10.2307/1131263

Coley, R. L., Votruba-Drzal, E., Schindler, H. S. (2009). Fathers’ and mothers’ parenting
predicting and responding to adolescent sexual risk behaviors. Child Development.
80, 808-827. https://doi.org/10.1111/j.1467-8624.2009.01299.x