Seite 302 [302]
OCR
is. Itt került kapcsolatba a Lorenzo körül csoportosuló filozófusokkal és művészekkel. Kortársai a legnagyobb tudósok között tartották számon. Királyok és fejedelmek folyamodtak hozzá gyógyításért: a nápolyi király, a calabriai herceg, Milánóban Lodovico il Moro és talán VIII. Ince pápa. Így lett Lorenzo orvosa is. Lorenzo halálakor (hamisan) mérgezéssel gyanúsították és megfojtották; a bérgyilkost valószínűleg fia, Piero il Fatuo küldte rá. Vö. Maike Rotzoll: Pierleone da Spoleto: vita e opere di un medico del Rinascimento, Firenze, Olschki, 2000. Nyilvánvaló utalás Lorenzo két idősebb fiára: Pieróra és Giovannira. Levelezés Cesare Carmentóval Politias. Carmento, aki görögül is jól tudott, Platón Po/izeiájának (Az állam) latin alakját használja, amikor Poliziano nevével játszik, amennyiben a Miscellanea Poliziano főműve vagy , nagyeposza". Hogy eposz gyanánt játszik a címmel, annak egyrészt a kötet hossza, másrészt az lehet az oka, hogy Poliziano iffakoraban I/ias-forditasaval lett híres a humanisták között. Jacopo Ruffini, Poliziano barátja, akiről egyebet nem lehet tudni. Terentius: Phormio, 267. Levelezés Tristano Calcéval Ias6n, az aranygyapju megszerzésére Kolchisba útnak indult Argonauták vezetője, akinek Kolchisban a király, Aiétés azt a feladatot adta, hogy sárkányfogakkal vesse be Arés mezejét, amelyet előtte tűzokádó ökrökkel kellett felszántania. Bär az Erös közreműködése által Iasónba belészerető királylány, Médea varázskenőcse megvédte őt a lángoktól, az elvetett sárkányfogakból egy rátámadó ellenséges sereg kelt ki. A másik hős Kadmos föníciai királyfi, aki nővére, a Zeus által elrabolt Európé keresésére indulva Iyrosból Boiótiába hajózott, ahol megalapította Ihéba városát. Itt Pallas Athéné tanácsára sárkányfogakat vetett el, amelyekből seregnyi harcos kelt ki. Egy követ hajított közéjük, amivel öt harcos kivételével az összeset megölte, a fennmaradók lettek Ihéba legjelentősebb családjainak alapítói. Tertullianus (160—225) karthágói egyházatya, patrisztikus gondolkodó. A korai kereszténység egyik legbefolyásosabb alakja, apologéta. Rómában ügyvédnek tanult, egyik első munkája a római jog ellentmondásait bírálja. Görögül is írt, a latin szerzők közül pedig Tacitus volt a példaképe, akinek szigorát nagyra tartotta. Teológiai munkásságának kidolgozott volta alapján feltételezhető, hogy az őt megelőző görög nyelvű keresztény szerzők eredményeit is beledolgozta írásaiba. Már-már túlzott erkölcsi szigorában kemény kritikával illette az általa is képviselt keresztény egyházat, amelyből 207-ben kilépett, és saját szektát alapított. Hatalmas életművet hagyott hátra, amelyben keményen támadja a pogányságot és a gnózist, védelmezi a kereszténységet, de olykor kissé életidegen elvárásokat támaszt az emberek életvezetését illetően. 300
