Oldal 196 [196]
OCR
szavahihetőségben és éleslátásban. Örömest elhinném, amit így, mondhatnám, őszinte ábrázattal írsz rólam, és tiszta szívvel helyeselném dicséreteidet, ha elismerésed ellen lelkiismeretemen túl nem szólna közbe általános jó híred, hogy te mindenkivel ilyen barátságos vagy. Ezért az egész dicsérő beszédedet úgy fogom fel, hogy azt nem a saját érdemeimnek, hanem a te jellemednek tulajdonítom, mivel úgy érzem, sokkal többet köszönhetek neked, mint amennyi keveset magamnak köszönhetek. 2. Ami pedig Miscellaneámat illeti, talán nincs igazam, de semmi más nem annyira gyümölcsöző benne, mint a szabad gondolkodás és az őszinteség. Talán nem eléggé óvatos, mindazonáltal őszinte, és ha kevéssé a megfontoltság, minden bizonnyal közös tanulmányaink szeretetének szüleménye, amire e század íróinak a legnagyobb szüksége van. Tudniillik, hogy nem szeretnéd, hogy Domiziót támadjam, értem én, mire célzol. Bennem is felötlött valami hasonló már akkor, amikor a bíráló hálátlan szerepét magamra osztottam, és erőim szerint minden jártasságomat az irodalmat ért veszteségek és károk helyreállítása céljának szenteltem, kíméletlen gondossággal, a felesleges kitérőkre és szóvirágokra kiélezve, óvatosságot félretéve, buzgón törekedve. Mindig is tartottam tőle, hogy miként fogadják ezt a szándékomat, már nem irigyeim, akik csak rátámadnak, hanem a legmegfontoltabb emberek, s azok közül is a legóvatosabbak. Tehát, jóllehet teljességgel egyet kell veled értenem, mint rendkívül barátságos és nagy tudású férfival, mégis mivel mindenki a maga szemszögéből látja a dolgokat, szükségképpen hozzáfűznék néhány gondolatot azokhoz, amiket leveledben bölcsen és barátilag felvetsz a számomra. 3. Azt mondod, nem szabad egy halottal mint valami szellemmel csatározni. Nekem épp az ellenkezője tűnik igaznak. Hiszen amit a halottakkal szemben mondunk el, azt igaznak szokták és kell érteni, ahogyan másfelől amit az élőkkel szemben, ott többnyire fennáll a gyanú, hogy a gyűlölet vagy az irigység munkál. , De segítette az irodalom ügyét!" Ki tagadná?" Hát nem épp emiatt dicsérem őt úgy, mint senki más, ugyanazon a lapon, ahol meg is rovom? , De kijavította volna, ha tovább élt volna! — mondod. Ezt meg honnan tudhatnám? Talán minden esetben elvárhatjuk, hogy a tehetségek fejlődjenek? Hát nem éppen őrá igaz, hogy amit utoljára írt, az több hibával van tele? Lehet, hogy napról napra egyre inkább a hírnevet hajhászta volna, és beképzeltebbé vált volna. Ám tegyük fel, hogy kijavította volna. Most tehát ezért, minden író közül egyedül Domizio mentesül a bírálatok alól, tényleg egyedül ő lesz, hogy ne mondjam, a fehér holló?" Miért is kellene elnézni egy név felett, akinek tekintélye mögött leplezve marad a méreg (ha kommentárjaiban van ilyen), mint fűben a kígyó? 194
