Oldal 158 [158]
OCR
évvel ezelőtt barátkoztak össze veled, amikor odautaztál, hogy a Köztársaságot meglátogasd. Olyan emberek ők, akik méltóak arra, hogy te is kedveld őket. Elj hát boldogul, és fogadj szeretetedbe! Gubbio, 1485. június 27. VI. Angelo Poliziano bardtjinak, Ludovico Odasinak 1. Plutarchos csinos könyvecskéjét, " amelyet, miután latinra fordítottál, ifjú tanítványomnak ajánlottad, láttam, fogtam, elolvastam," szinte egy ültő helyemben az egészet, olyan mohón, hogy lelkesedésemben szinte hamarabb célba értem, mint hogy érzékeltem volna, hogy nekilödultam a karámból." Nyomban csábító volt számomra szavaidnak édes illata, mint az ambrózia. Azután mondataidnak fanyar és édes íze, nem különben beszéded igézetével mintegy illatos olajjal átitatva," ahogy mondják, oly ínycsiklandó volt, hogy mint valami haspók," ezen pompás és dicső étkeket alig megrágva faltam fel, és bizony csodáltam, hogy Plutarchos a halála után milyen jól megtanult latinul beszélni, mert hiszen ő maga írta, 2" hogy életében nem igazán fűlt a foga a latin beszédhez. Úgy tűnhet ugyanis, hogy amikor jobb létre szenderült, akkor nem halt meg, hanem elvonult a rómaiak nyelvét megtanulni, minthogy ő, aki a híres görög és római férfiak életét párhuzamba állította egymással, nem talált olyat, akit saját magával állíthatna párhuzamba. Mert saját magát mindkét nyelv gyakorlásában nem merte összevetni magával, hiszen tudniillik a miénken nagyobb tekintéllyel szól. 2. Ami fejedelmedet, sőt fejedelmünket illeti (mert mindenki a miénk, aki az irodalomnak szenteli idejét), mármint, hogy elsajátítja a szabad művészeteket, és fölkészül, hogy mindenhol jó híre legyen," és apjának, e tökéletes férfinak a nyomdokaiban jár, elmondani sem lehet, mennyire örülök, szinte diadaltáncot járok örömömben, és hogy neked is mennyire örvendek, Ludovico! Úgy tűnik, korunk két férfit termett, akik az irodalmat bizony nem halogatva, mint az a bibircsdkos,”*? hanem inkább sok tettel állították helyre, Federico, Urbino fejedelme, néhai urad, és Lorenzo de" Medici, mindenkori patrónusom, remélhetőleg örökké. Ők ketten mertek, ha nem tévedek, e század sötét homályában fényt remélni, és a rettenetes szokások áradata? ellen felvenni a harcot. Tehát gyönyörű könyvgyűjteményt állítottak össze maguknak, segítették a tudósokat, és ők maguk is művelték a tudományokat. 3. Mert ne is mondjak semmit fejedelmedről,?? akiről szélesebb padból kellene szólni," de azért beszélek azén Lorenzómról. Nehogy azt hidd, hogy 156
