Seite 152 [152]
III.
Ludovico Odasi barátjának, Angelo Polizianónak
1. Ha nem lenne előttem ismeretes szívélyes természeted és igen emberséges
jellemed, nem vállalkoznék most erre a feladatra, hogy írjak neked, hanem
inkább megmaradnék korábbi hallgatásomban. Hiszen talán különösnek
találod, hogy én, akit veled szűkre szabott, alig négy órára korlátozódó
meghitt társalgás köt össze, s aki az utóbbi három év alatt számtalan lehe¬
tőséget elszalasztottam, hogy írjak neked (amelyeket pedig mind meg kellett
volna ragadnom), most miért akarok annyira írni neked, és talán (úgy hiszem)
vagy vakmerőségemet rovod fel, hogy most írok, vagy hanyagságomat, hogy
korábban nem írtam. Egyébként azért, mert nem annyira mások szavai,
hanem a saját véleményem alapján meggyőztem magam, hogy te olyan em¬
ber vagy, hogy soha nem utasítanál el senkit, aki személyedet és képessége¬
idet nagyra értékeli, ennélfogva azt akartam, hogy ez a rövid levél szeretetem
és irántad érzett tiszteletem tanúja legyen, és éltem azzal a hirtelen jött al¬
kalommal, hogy valaki felétek utazott. Ámbár nem mentegetem a korábbi
hallgatásomból adódóan sem tunyaságomat, sem faragatlanságomat, mégis
remélem, hogy ettől függetlenül jó néven veszed irántad való ragaszkodáso¬
mat. Hiszen a levélírásra való odafigyelésen túl, amivel már korábban meg
kellett volna pecsételnem a Padovában kezdődött barátságunkat, úgy vélem,
semmit nem mulasztottam el azon feladatok közül, amelyek mind a jóakaró,
mind a tiszteletteljes barát kötelességei. Mert évek óta, amióta először isme¬
retessé vált számomra úgy tudásod, mint emberséged, mindig is megbecsü¬
lésed és méltatásod buzgó terjesztője voltam, és igen gyakran beszéltem rólad
szuperlatívuszokban mind Velencében és Padovában a legtudósabb férfiak
előtt, mind itt, az én fejedelmeim jelenlétében. S úgy hiszem, magasztalásom
révén elértem, hogy dicsőséged fénye még csillogóbban tündököljön. Ennél¬
fogva nem kétlem, hogy (miként Isokratésed állítja) azon barátaid közé so¬
rolhatsz, akiket nem annyira jelenlevőként tisztelsz, hanem távollétükben
fogadsz jóakaratodba.?"! Csakugyan, fejedelmeim, akikkel sűrűn társalogtam
rólad, nagyszerű véleménnyel vannak jellemed és műveltséged felől.
2. Miért teszem mindezt? Mert arra a véleményre jutottam, hogy úgy ítélem,
te olyan ember vagy, aki az irodalom tanulmányozóinak nagy hasznára lesz,
magadnak pedig halhatatlan dicsőséget fogsz kivívni. Erről bizonyságot is tettél
volna, ha néhány nappal ezelőtt Rómát elhagyván kiváló tanítványoddal együtt
Urbinóba jöttél volna, amint meg volt beszélve. Vártunk ugyanis, és el nem tudom
mondani, mennyire vágytuk jöttödet. Hogyha hallhattad volna tegnapelőtt,
ahogyan rólad beszéltem a bolognai tanácstag Minóval (akit véleményem szerint
150