Oldal 89 [89]
Életrajzírói szerint az addig meglehetősen szabados életet élő Beroaldo
1498-ban nősült meg, a jogtudós Vincenzo Paleotti leányát vette el; felesége
erényeit és a házasélet szépségeit azokban a terjengős kitérőkben ecsetelte,
amelyekkel Apuleiushoz írt kommentárját fűszerezte Amor és Psyche ná¬
szának leírása kapcsán. Négy gyermekük közül csak egy maradt életben.
Utolsó éveiben aktívan részt vett városa politikai életében, és szoros kap¬
csolatba került a város uraival, a Bentivogliókkal. 1487-ben szónoklatban
köszöntötte Annibale Bentivogliót, II. Giovanni fiát, annak Lucrezia
d" Estével kötött menyegzője alkalmából. Ugyanebben az évben dicsérő
beszédet írt Ludovico Sforza, Milánó ura, a Bentivigliók szövetségese tisz¬
teletére. 1489-ben beválasztották a Vének Tanácsába, és számos alkalommal
mondott nyilvános beszédet. 1492-ben az egyik Bentivoglio kísérte el VI.
Sándor pápához való követségében, 1504-ben pedig, amikor Cesare Borgia
megtámadta a várost, egyike volt a négy doktornak, akik a város négy ne¬
gyedében a népet védekezésre buzdították.
Beroaldo osztotta kortársai lelkesedését a nyomdászat új lehetőségei iránt,
miszerint a klasszikus stúdiumok új eredményeit immár a nyomtatott köny¬
vek oldalain terjesszék. Kiadói és kommentátori tevékenysége jelentős,
különféle városokban több mint huszonöt római auktor szövegkiadását ké¬
szítette el élete során. Bár a legtöbb ezen kiadások közül az utólagos vizsgá¬
lódások szerint elsietettnek és tudományosan megalapozatlannak bizonyult,
mégis ismertté tették ezeket a szerzőket Bolognában, Velencében, Lionban,
Lipcsében és Párizsban, és újabb, alaposabb munkákra serkenthették a ké¬
sőbbi kiadókat, mint például Aldo Manuziót és csapatát.
Legjelentősebb filológiai munkája mindazonáltal az Apuleius Aranyszama¬
rahoz készitett Commentarii [Kommentarok], amely 1500-ban jelent meg Bo¬
lognaban. Ez a mtive volt talán a legnagyobb hatással korára, és jól mutatja
munkamódszerét és stílusát. A negyedik könyvben Amor és Psyche történeté¬
nek elemzésében megengedi azt az eshetőséget, hogy a szereplők és a cselek¬
mény egyúttal valamiféle misztikus-allegorikus jelentést is hordozhatnak. Erve¬
lését igazolandó az 5. századi Fabius Planciades Fulgentiusra, az Allegoricae
enarrationes fabularum TA. mesék allegorikus elbeszélései], mas cimén a Mytho¬
logiae [Mitoszértelmezések] szerzôjére hivatkozik, aki Amor és Psyche térténe¬
tének értelmezését a keresztény filozófia terminusaiban dolgozta ki. Beroaldo
Apuleius-kommentárja 1501 és 1512 között négy kiadást ért meg, hármat Ve¬
lencében, egyet pedig Párizsban. Hatását mutatják a nagyúri palotáknak az ő
értelmezései nyomán született Amor és Psyche-freskói: Raffaellóé a római Villa
Farnesinában, Perin del Vagáé az Angyalvárban és Giulio Romanóé a Gonzagák
számára Mantovában, a Palazzo del Te egyik szobájának mennyezetén.
87