Page 16 [16]
is egy Lorenzo de" Medici tulajdonában álló Dioskuridés-kódex kölcsönzése
volt, amelyben Poliziano segédkezett. Poliziano tehát nemcsak azt köti Bar¬
baro lelkére, hogy amint végzett vele, küldje vissza, de azt is, hogy a jegy¬
zeteivel irja tele, hisz azok további értéket adnának a kötetnek.
Az utolsó levélpár (I, 13-14) 1491 márciusában íródott abból az alkalomból,
hogy Barbarót VIII. Ince pápa 1491. március 6-án Aguileia érsekévé nevezte
ki. Emiatti ujjongását és a szellemi testvér sikerének szóló feltétlen örömöt
fejezi ki Poliziano levele, és a válasz ismét kettejük szoros barátságának, egy¬
ségének kiemelése, egymás kölcsönös nagyra értékelésének jegyében. Sajnos
Barbaro életében e kinevezés vízválasztó volt: ha elfogadja, elveszíti hazáját,
ha nem, a pápa kiátkozással fenyegeti. Végül elfogadta, de pozícióját Venetóban
nem foglalhatta el, mert szenátorként nem tölthetett be más államhoz tarto¬
zó tisztséget, még ha az a Pápai Állam is volt. Igy száműzöttként halt meg
betegen, bizonyos források nem zárták ki azt sem, hogy mérgezésben.
Az elsö könyv utolsö elötti levelfüzere (I, 15-18) a római akadémia köz¬
ponti alakjähoz, Giulio Pomponio Letöhoz kötödik, aki huszonhat eszten¬
dövel volt idösebb Polizianönäl, jelentös munkässäg ällt mär mögötte, bejär¬
ta Európát, és nemzetközi hírnévnek örvendett. Az iskolaalapító, műgyűjtő
humanista és egyben a római hitvilág felevenítője nagyra értékeli Poliziano
hozzá hasonló érdeklődését a régészeti emlékek, különösen a feliratok iránt,"
s őt , legfőbb kölcsönzőjének" nevezi. Ugyanakkor a filológia terén abszolút
szaktekintélyként tekint rá; ez derül ki az első levélpárból (I, 15—16), amely
1488 március-áprilisából való, és Valerius Flaccus Argonauticájával kapcso¬
latban kér tőle segítséget bizonyos kifejezésekre vonatkozóan. Poliziano egy
tanulmánnyal felérő, kimerítő választ ad a kérdésre. Ugyanakkor közbenjá¬
rását is kéri Lorenzo de Medicinél egy ajánlással kapcsolatban.
A másik levélpár (I, 17-18) a Miscellanea megjelenése utáni, 1491 májusá¬
ban és augusztusában keletkezett, és Leto olyan magasztalását tartalmazza,
amelyre joggal lehetett büszke a firenzei filológus. Támadóival szemben
szinte Athéné Gorgó-fővel ékesített pajzsaként tarthatta elébük, így hallgat¬
tatva el ócsárlóit:
Elolvastam művedet, amelyben egyedülálló műveltséged révén úgy tűnik,
mintegy feltámasztod poraiból az antikvitást. Ám most visszafogom magam.
Nincs szükséged arra, hogy magasztaljalak: elég híres vagy a saját erőfeszíté¬
seid révén. Csakugyan, ahányszor csak valami nagyszerű dolgot kell értelmezni,
! Különösen az év ünnepnapjait is jelölő római naptár feliratos töredékei iránt lelkesedtek
mind a ketten.
14