A levelezéseket tehát úgy válogatta, hogy azokból fény derüljön elismertsé¬
gére, hogy az idősebb és a vele egykorú humanisták mennyire megbecsülték.
Különösen az 1489-ben megjelent tanulmánykötetét, a Miscellaneát dicsérő
leveleket helyezte a levélfüzérek fókuszába, több esetben egy ilyen levélből
indul ki a bemutatott levelezés.
A szerkesztés elveiben tudatos tendenciákat találhatunk. Az első könyvben
a hozzá legközelebb álló vagy egy-egy iskola élén álló személyek írásait sze¬
repeltette saját válaszaival; ezek a következők: ifjú patrónusa, Piero de Me¬
dici, két legjobb barátja, a jobbára Firenzében élő zseni, Giovanni Pico
della Mirandola és a már említett Ermolao Barbaro; a római akadémia ve¬
zetője, Pomponio Leto és a ferrarai humanista iskola feje, Battista Guarino
(az alapító, Guarino Veronese fia). Róluk és a további szereplőkről hosszabb¬
rövidebb ismertetést illesztettem a levélfüzérek elé.
A második könyv a szintén nagyon jelentős és politikai szerepük miatt is
kiemelkedő vagy az idősebb generációt képviselő humanisták leveleiből vá¬
logat. Közöttük is akadnak barátok, de kevésbé szoros barátságok révén: ezek
a kitűnő bolognai egyetemi tanár, Filippo Beroaldo, aki római auktorok
szövegkiadásában jeleskedett, és munkáját Franciaországban is folytatta; a
ferrarai orvos-filozófus, Niccoló Leoniceno, aki elsőként merte kritizálni az
idősebb Plinius tévedéseit; a halhatatlan költő és történetíró Gioviano Pontano,
a nápolyi király, Ferrante kancellárja; és végül a velencei követ, műfordító és
teológus, Girolamo Dona, aki a hosszú háborúk után Velence megmentője¬
ként segített tető alá hozni a Szent Ligát.
Távolabbi barátságok fűzik a firenzei tudóst a harmadik könyv levélíróihoz,
akik fontos szerepet töltöttek be az egyházban, a politikában vagy az okta¬
tásban, munkásságuk azonban pusztán egy-egy jelentősebb opusra szoritko¬
zik, vagy éppen kevéssé jelentős, de ők keresték Poliziano barátságát. Ilyenek
a kalandos életű Callimachus Experiens (alias Filippo Buonaccorsi), aki
Firenzében is tanult, Rómában Pomponio Leto körének tagja lett, majd a
II. Pál pápa elleni összeesküvés legfőbb vádlottjaként végül Lengyelország¬
ba menekült, ahol Szánoki Gergely pártfogását élvezve a trónörökös Jan
Olbracht nevelője, annak trónra kerülésekor pedig kancellárja lett.
Ludovico Odasi a padovai egyetem tanára, Ermolao Barbaro jóbarátja,
aki azután az urbinói fejedelem, Federico da Montefeltro és Battista Sforza
fiának, Guidobaldónak nevelője volt, annak trónra kerülésekor pedig szemé¬
lyi titkáraként működött.
Marcantonio Sabellico is a római akadémia tanítványa, innen Aguileiába,
Udinébe, majd Velencébe települt, mindenütt kiváló előadásaival szerzett
hírnevet magának. Ő is kiadta leveleinek tizenkét könyvét, majd a velencei