OCR Output

Bankválság és bankkonszolidáció e 223

Londonban sem néznék jó szemmel a MÁH kihagyását az új bankból, bár
Bruce, a jegybanknál dolgozó angol tanácsadó tagadta, hogy a Bank of Eng¬
land bármilyen szempontból be akarna avatkozni a magyarországi bankre¬
form részleteibe." A Hitelbank magyar vezetőinek és angol részvényeseinek
sem tetszett a MÁH kihagyásával létrehozandó új, tőkeerős nagybank ter¬
ve, amely azzal fenyegetett, hogy a bank a harmadik helyre csúszik vissza
a magyarországi pénzintézetek rangsorában. Scitovszky Tibor 1933 decem¬
berében azzal a hírrel tért vissza londoni megbeszéléseiről, hogy Anthony
Rothschild közölte vele: mindent megtesz, amire képes, hogy megtorpedóz¬
zon bármely olyan pénzintézetet, amely nem tartalmazza a MÁH-ot (a hír
tartalmának valódiságát ugyanakkor többen kétségbe vonták Budapesten)."

Miközben itthon nem haladt előre a bankrendszer átalakítása, a nemzet¬
közi pénzügyi szervezetek Genfben és Bázelben, valamint a Bank of England
Londonban egyre sürgették a jegybank vezetését és Imrédyt a szükséges lé¬
pések megtételére. 1933 elején a Népszövetség Pénzügyi Bizottságának a je¬
lentése felszólította a kormányt: , Az illetékes hatóságoknak foglalkozniuk kell
továbbá olyan intézkedések foganatosításával, amelyek [...] alkalmasak arra,
hogy [...] a termelés pénzügyi terheit csökkentsék. Ebben a tekintetben szüksé¬
gesnek látszik az országban alkalmazott aktív és passzív kamatok közötti mar¬
ge-ok csökkentése, ezt eredményezheti a bankrendszer egyszerűsítése, mely¬
nek szervezete túlságosan súlyossá és drágává lett." A Nemzetközi Fizetések
Bankja is úgy gondolta, hogy Magyarország nem lábalhat ki a krízisből a
Hitelbank kérdésének megoldása nélkül, és szorgalmazta az ügy napirenden
tartását. Amikor 1933 novemberében Bázel hároméves lejáratúvá alakította
az MNB-nek korábban nyújtott rövid lejáratú hiteleit, a magyar jegybank
írásbeli ígéretet tett arra, hogy egy naptári éven belül végrehajtja a bank¬
rendszer konszolidációját." Imrédy Béla pénzügyminiszter pedig ugyancsak
elkötelezte magát Bázelben, amikor kijelentette, hogy abban az esetben, ha a
bankárok nem tudnak megegyezni, a kormány fog intézkedni."

Az ígérgetések ellenére az ügyben továbbra sem történt előrelépés, aminek
oka részben a számtalan belső konfliktus, az egymást keresztező szándékok,
részben pedig a külföldi hitelezők érdektelensége volt. Még a jegybankon be¬
lül sem volt egyetértés, Popovics Sándor és Schober Béla álláspontja több¬

4 BECA OV 33/13 Bruce levele Siepmann-nek, 1933. szeptember 2.; BECA OV 33/13 Siepmann levele
Popovics Sandornak, 1933. aprilis 4.

75 BECA OV 33/14 Bruce levele Siepmann-nek, 1933. december 12.

7° MNLOLK 278 2. csomó, 9. tétel. A Pénzügyi Bizottság jelentése a Tanácshoz, Magyarországra vo¬
natkozólag. 1933. január (?)

7 BECA OV 33/15 BIS igazgatótanácsi ülésének jegyzőkönyve, 1934. május 14.; BECA OV 33/16 1935.
május 30.

75 BECA OV 33/14 Siepmann feljegyzése, Hungarian Banking Reorganisation, 1934. marcius 28.