ülésező parlamentben - ahol a következő évi költségvetés volt a napirenden
- sem tudtak semmit a kormányzati gazdálkodásról éppen folyamatban levő
vizsgálatról. Wekerle pénzügyminiszter bevezető beszédében ki sem ejtette
ki a száján a , deficit" vagy a , súlyos eladósodás" szavakat." Néhány héttel
később, a költségvetés általános tárgyalása során Temesváry Imre kormány¬
zati előadó pedig egyenesen államháztartási többletről beszélt, miközben a
pár nappal korábban elkészült Jacobsson-jelentés komoly hibákat és költség¬
vetési hianyt tart fel.”
A bizottság 1930. március 23-án látott munkához, és a vártnál jóval hosz¬
szabb ideig, egészen április 4-éig maradt Budapesten, még a húsvéti ünnepe¬
ket is szorgos munkával töltötték. Jacobsson szerint: , jó a fogadtatás, minden
adatot meg akarnak velük osztani, de nem készítettek elő a magyarok minden
információt időben, ahogy ígérték, illetve minden magyarul van. Ha plusz
információt kérnek, ezt a magyarok a munkájuk kritikájának érzik, kétségei
vannak, hogy teljes képet kapnak-e mindenről."?
A munka monotöniäjät megtörendö Quandt Richärd, az MNB fiatal
munkatársa (főellenőr, később vezérigazgató lesz a bankban), Gunston is¬
merőse autós kirándulásra vitte a társaságot húsvét vasárnap, Wekerle pedig
fogadást adott a tiszteletükre.
A bizottság a Pénzügyminisztériumban dolgozott, kikérdezték a kor¬
mány és a gazdasági élet vezető képviselőit a pénzügyi helyzetről, valamint
bekértek minden fontos adatot a gazdaságról és az államháztartásról. We¬
kerle Sándor pénzügyminiszterrel két alkalommal is beszéltek, Bethlen
Istvánt március 31-én keresték fel a miniszterelnökségen, Popovics Sándor
jegybankelnök pedig Baden bei Wienben töltött szabadságát szakította félbe,
hogy április 1-jén fogadhassa a bizottság tagjait. Meghallgatták Scitovszky
Tibor véleményét, és beszéltek Iklódy-Szabó Andorral, a Pénzügyminiszté¬
rium hitelosztályának vezetöjevel is. Jakabb Oszkär penzügyminiszteriumi
államtitkárral, a költségvetési kérdések szakértőjével pedig több alkalommal
is leültek a kérdések tisztázása érdekében."
Wekerle az agrárválság miatt a nemzeti jövedelemben bekövetkezett vesz¬
teségekkel, és az ebből következő bevételkieséssel indokolta a költségvetés
nehézségeit." Scitovszky Tibor viszont éppenséggel a kormány túlzottnak,
veszélyesnek és pénzügyileg megalapozatlannak ítélt gazdavédelmi intéz¬
KN 1927—1932. XXXV. k. Az Országgyűlés képviselőházának 487. ülése 1931. március 26-án, csütör¬
tökön. Wekerle Sándor felszólalása, 419.
a KN 1927—1932. XXXV. k. Az Országgyűlés képviselőházának 491. ülése 1931. április 23-án, csütörtö¬
kön. Temesvári Imre előadása, 62.
BECA OV 33/79 Per Jacobsson levele H. A. Siepmannhez, 1931. március 25.
3 BECA OV 33/79 Per Jacobsson levele az N. M. Rothschild & Sons bankhäzhoz, 1931. április 9.
#4 BECA OV 33/79 Beszélgetés Wekerle Sändor pénzügyminiszterrel, 1931. märcius 23.