OCR Output

60 e A nagy háborútól a nagy válságig

elegendő devizatartalékkal ahhoz, hogy a paritást fenn tudja tartani, mivel
a monetáris tartalékon kívül csak a BIS és a Bank of England rövid lejára¬
tú hitelei álltak rendelkezésre. A pénzkivonás megakadályozása érdekében
ugyanezen a napon került sor a tőzsde bezárására. Október 8-án Bruins
népszövetségi megbízott kifejezett kívánságára fogadták el az első deviza¬
törvényt, amely a kötött devizagazdálkodás bevezetéséről rendelkezett, majd
ezt az év végéig még továbbiak követték."

A pénzügyi válság Magyarországon is betétkivonáshoz vezetett, ami már
1931 májusa előtt megkezdődött. A 12 fővárosi nagybanknál 1930 októbe¬
rében is volt egy kisebb bankpánik, amikor egyetlen hónap alatt 70 millió
pengő összegben vontak ki betéteket, és 30 millió pengőért értékpapírokat
repatriáltak. Ezt akkor pénzügyi körökben annak tulajdonították, hogy so¬
kan idegesek lettek Bethlen miniszterelnök októberi beszédétől, amelyben
meghirdette a költségvetési kiadások csökkentését." Mások viszont a szep¬
tember 14-én tartott németországi Reichstag-választások következményének
tartották, ami a nemzetiszocialisták és a kommunisták előretörését hozta.
A betétállomány nagysága a válság kitörése előtt már nem érte el újra az 1930.
augusztusi szintet. Mindez komoly aggodalmakat váltott ki a jegybanknál,
a Főtanács november 26-i ülésén szóba is került." Popovics Sándor jegy¬
bankelnök az ingatag fiskális és monetáris helyzetet, a befektetők növekvő
bizalmatlanságát érzékelve komolyan tartott attól, hogy bármikor kitörhet
Magyarországon egy bankpánik. , Egyértelmű, hogy egy komolyabb megráz¬
kódtatás könnyen pánikot válthat ki, ami 48 órán belül kritikus helyzetet ered¬
ményezne" - mondta a Bank of England vezető tisztviselőjének 1931 elején."

A betétkivonás felgyorsult 1931 folyamán. Bár utólag sokan a CA máju¬
si összeomlásához kötötték a bankroham kezdetét, valójában hamarabb el¬
kezdődött. Már 1930 októberében sor került egy bankrohamra, majd 1931.
márciusban és áprilisban több mint 30 millióval csökkent a nagy budapes¬
ti bankok betétállománya (takarékbetét és folyószámla együtt), májusban
- meglepő módon -— viszont mindössze 900 ezer pengővel. Az igazán nagy
roham júliusban kezdődött, ekkor egyetlen hónap alatt 89 milliós kivonásra
került sor. Március elejétől július végéig összesen közel 150 millió pengővel
csökkent a 12 legnagyobb fővárosi pénzintézet betétállománya, majd novem¬
ber végéig — a bankzárlat ellenére — még újabb 120 millióval. 1931 elejétől

5 Stiefel 1988: 247-250.

16 Bethlen István beszéde a világkrízisről és az állami takarékosságról az Egységes Pártban, 1930. ok¬
töber 20. In: Bethlen 1933: 300-315., 310-311.

4. MNLOLZ6 2. doboz 1. tétel. Filmtär, 13388. tekercs, 1930. november 26.

* BECA OV 33/79 Note of a conversation with Dr. Popovics in Zurich, on the 9/10th February 1931;
BECA OV33/79 Report on the Budget and Exchequer Position of Hungary by Mr. Per Jacobsson, Ap¬
ril 1931.