A kutatás eredményeként kidolgozott együttélési modellek azt a távlatos
célt is szolgálják, hogy a lokális mintázatok más-más eseteit összehason¬
líthatóvá tegyék. Ezzel bizonyíthatóvá válik, hogy társadalomnéprajzi és
antropológiai értelemben a kortárs perifériális magyarországi multietni¬
kus együttélési helyzeteket nem írhatjuk le általánosan érvényes szabá¬
lyokkal, és nem tudjuk egyetlen szerkezeti séma alapján ábrázolni. Az
együttélési viszonyok lokális közösségenként mutatkozó diverzitása gya¬
korlati jelentőségű téma.
A kutatás eredményeként meghatároztuk azokat az etnikai együttélés
szituatív jellegét befolyásoló tényezőket, számszerűen nyolc összefüggést,
amelyek párhuzamosan alakítják az együttélési folyamatokat, és amelyek
tanulmányozását a kortárs magyar-cigány együttélési helyzetek értelme¬
zése egyidejűleg követeli meg.
1. Az egyes etnikai részközösségek településen belüli térbeli/területi elhelyezke¬
dése, egymással kialakított szomszédsági relációk kialakulása: annak feltárása,
hogy mely lokälis reszközösseg(ek) „birtokolja”/,birtokoljak” a település
centralis részét, és mely reszközösseg(ek) szorul(nak) a periferiära. Ezen
túl fontos együttélést meghatározó jellemző a szomszédság kérdése, ezért
a szomszédsági hálózat feltérképezése minden színtéren hozzájárul a kiala¬
kult etnikumközi kapcsolatrendszer megértéséhez.
2. A lokális etnikai részközösségek közötti vegyes házasság kialakulása — elő¬
forduló relációk, okok, attitűdvizsgálat, a jelenség gyakorisága: lokális szinten
változhat az együtt élő részközösségek közötti házasságkötések mintázata.
Az etnikai értelemben vett vegyes házasságba bekerülők etnikai szárma¬
zásának vizsgálata, az így kialakult etnikumközi kapcsolatok hatásvizs¬
gálata hozzájárul a fennálló kapcsolatviszonyok értelmezéséhez.
3. A nevelési-oktatási intézmények szegregációs mutatói: az etnikai együtt¬
élésre hatást gyakorló egyik kiemelt tényező az etnikai szempontból hete¬
rogén óvodai és iskolai osztályok működtetése a multietnikus közössé¬
gekkel bíró településeken. A spontán és/vagy tudatos intézményi
szegregációban érintett csoportok rövid és hosszútávon is képesek negatív