Nyírvasvári közösségfolyamatai és lokális etnikai együttélési modellje e 239
kulturális sajátosságok mérlegelése. A helyi cigány népesség két csoport¬
jának megkülönböztetése ezek szerint megjelöli az úgynevezett , rendes,
dolgos cigányok" csoportját, és amunkanélküli és a szenvedélybetegség¬
gel küzdő"" romákat.
Az iskolában dolgozó egyik pedagógus saját, személyes tapasztalatáról
így beszélt:
„Nekünk egy roma család volt a szomszédunk, jóban voltunk velük, és sokat
beszélgettünk. Az anyuka egyszer azt mondta nekem, hogy nagyon megbánta,
hogy ő 15 évesen férjhez ment, és eljött otthonról. Kérdeztem, hogy miért? És
mondta, »»hogy azt gondoltam, hogy a nagyon rosszból egy jobba fogok kerül¬
nix. Nagyon fontos dolgot mondott. Mert én nem értettem azt, hogy tanítom
ezeket a fiatal lányokat, hogy férjhez ne menjenek, hogy legyen több barátjuk
és mikor kikerülnek a nyolcadikból pár hónap, max. egy év és elszöknek, teher¬
be esnek. És mondott valami igazságot. Mert ha visszagondolok azokra a gye¬
rekek, akik ide jutottak, akkor valóban valami rosszból vagy rossz családi kö¬
rülményekből mennek egy jobba. De csak gondolták. De nem mentek sajnos
jobba. Családi tragédiákat látok. Gyereket szül, a fiú otthagyja, és megy tönkre
az élete [...] De valahol őket is megértem."
A megértő, támogató viszonyulást az iskolában a gyerekek meghálálják,
amint az iskola vezetője is utalt arra, hogy a gyerekekkel és szülőkkel egy¬
két kirívó esettől eltekintve jó együttműködés alakult ki.
Amint az megfogalmazásra került a kutatási színtér általános leírásá¬
nál, Nyírvasváriban a fő foglalkoztató az önkormányzat, ahol többségében
közmunkaprogram keretében alkalmazzák az arra vállalkozókat. A helyi
lakosok nagyobb arányban a nyírbátori ipari parkban dolgoznak, tehát az
etnikai részközösségek munkahelyi keretek közötti érintkezése korláto¬
zott. A településnek az etnikai interakció szempontjából fontos színtereit
tanulmányozva a munkaerőpiac - akárcsak a nagyecsedi tapasztalatokkal
összehasonlítva - kevéssé lényeges szerepet játszik a részközösségek közti
érintkezésben. Az etnikai együttélésben megfigyelhető távolságtartó atti¬
tűdöt mindez csak tovább erősíti.
517 Az interjúk alapján kiderült, hogy egyre nagyobb teret hódít a település szegény
rétegeinél a különböző, kétes minőségű drogok fogyasztása, az alkoholfogyasztás,
valamint a gyógyszerfüggőség.
518 Saját gyűjtés: 46 éves, magyar származású nő, Nyírvasvári, 2019.