Oldal 121 [121]
OCR
Együttélési helyzetek elméleti megközelítése e 119 dik világháború vészkorszakában, a cigány holokausztban érte el tragikus tetőpontját." A magyarországi roma közösségek asszimilációtörténeti tendenciáinak rövid összegzése a jelenben lejátszódó folyamatok értelmezésének elősegítése érdekében természetesen nem kerülheti meg a második világháborút követő viszonyok jelzésértékű említését. A kommunizmus politikai-ideológiai alaptézisei a munkások, parasztok és értelmiségiek szövetségére épülő szocialista társadalomépítés az emberek etnikai származás szerinti megkülönböztetését, legalábbis az elméleti elvek szintjén tiltotta. Az állampolgársághoz rendelt azonos jogok elve a magyarországi cigányságot a Horthy-korszak, majd a nyilasuralom jogfosztott viszonyaihoz képest, elvileg a törvények szintjén egyenjogúsította és részben rehabilitálta. Mindez azonban a legkevésbé jelentette azt, hogy a roma társadalom beilleszkedésének minősége az egyik pillanatról a másikra hirtelen megváltozott volna. A támogató-ösztönző és esélykiegyenlítő integrációs szemlélet a korszak viszonyai között nem alakulhatott ki. Sőt, éppen ellenkezőleg, az asszimiláció ösztönzése társadalompolitikai szinten számos intézkedés bevezetésével egészen a rendszerváltásig jól nyomon követhető gyakorlat volt, és a többségi közvélemény a cigánysággal kapcsolatos várakozásait is meghatározta. A telepfelszámolás, a kötelező foglalkoztatás, a szociálpolitikai háló kiterjesztése a cigányságra, látványos eredményeket hozott és jól érzékelhető asszimilációs nyomást gyakorolt a kisebbségre. Másrészt viszont a többségében alacsony presztízsű, iskolázatlanul is betölthető és rosszul fizetett munkahelyeken elhelyezkedő roma tömegek generációi rekedtek ki a társadalmi mobilitás lehetőségéből."" A makrofolyamatokat vizsgálva jól látható, hogy a szocialista Magyarország társadalmi viszonyai folyamatosan újratermelték, és részben az évszázados előítéletekre alapozva megerősítették a cigányság perifériális státuszát. A többségi asszimilációs várakozást és az ezek beteljesítésére hozott intézkedéseket a kisebbség részéről disszimilációs szociokulturális törekvések ellenpontozták. Ennek eredménye lett az, hogy a roma népesség a kortárs magyar társadalom fizikai, szociálpszichológiai és szocioökonómiai értelemben is marginális közössége maradt a rendszerváltásig. A szocializmus időszakában a mobilitási pályák lezárulása eredményezte azt, hogy a cigányság az 1990-ben bekövetkezett politikai változásokat követően nem tudott alkalmazkodni a hirtelen megváltozott társadalmi körülmények20 Dupcsik 2009: 124-133; Radnéti 2014: 106-143. 391 A magyarországi cigányság a 80-as éveket megelőző általános társadalmi viszonyainak összefoglalását vö. Csalog 1984.
