Seite 119 [119]
OCR
Együttélési helyzetek elméleti megközelítése e 117 alkotott képzetek története és a cigányság társadalomtörténete a közfelfogásban keveredett formában van jelen. A cigánysággal szembeni asszimilációs várakozások kibontakozásának társadalomtörténete számos fejezetre osztható és jellemezhető a fentiekben vázolt ellentmondásokkal. A 18. századtól kezdődően egyre láthatóbbá váló cigányok együttélés-történetének a felvilágosult abszolutizmus rendeleti politikája az egyik fontos első fejezetét képezi. A rendeletekben érvényesített civilizatorikus beállítódás, amely alapvetően a Habsburg Birodalom és azon belül is a Helytartótanács modernizációs törekvéseit fejezte ki, a cigánysághoz nem etnikai közösségként, hanem marginális élethelyzetű és relatíve nagyszámú társadalmi csoportként viszonyult.?? A jól ismert intézkedések sorozata az életmód, a szokások, a nyelv és a társadalmi normák megváltoztatását célozta, és számos következménnyel járt. A nyelvhasználat tilalma, a népnév használatának tiltása — cigány helyett neocolonus - vagy a gyermekek parasztcsaládokhoz adásának kísérlete az eltérő nevelési körülmények biztosításának céljából hosszú távon beivódott nem csak a kisebbség, de a többség kollektív emlékezetébe is.??? Függetlenül attól, hogy a többség és a cigányság kapcsolatait szabályozó rendeletek hatékonyságát értelmezni kellene, megállapítható, hogy az együttélési kapcsolatokra maradandó hatást gyakoroltak. Rögzítették a többség civilizatorikus várakozását és a cigányság elvárható adaptációs elköteleződését mint a kulturális felemelkedés egyfajta bizonyítékát. A 19. századra a cigánysággal kapcsolatban összefoglaló értelemben asszimilációs várakozásként értelmezhető viszonyulás a többség perspektívájából mutat részleges eredményeket. A muzsikus cigányok az egyre nagyobb csoportot képező dualizmuskori városi polgárság számára végzett szolgáltató tevékenysége a sikeres adaptáció bizonyítéka volt." A tisztes és rendszeres jövedelmet biztosító szolgáltató zenésztevékenység a csoport strukturális integrációját eredményezte, amit jól mutat, hogy a 19. század végére 17 ezer regisztrált cigányzenész élt Magyarországon." Az asszimilációs várakozásokhoz kapcsolható másik fontos tény, hogy a 19. század végére, ahogy az 1893-as országos felmérés adataiból jól kiolségi felfogás áll szemben a kisebbség a saját csoportjaival szemben — oláh-romungró, oláh-beás -— megfogalmazott gyakran szélsőségesebb elutasításának gyakorlatával, mint amelyet a többség irányába megfogalmaznak. Vö. Nagy 2015: 59-60. 282 Gulyás 2019: 25. 283 Vö. Nagy 1999. 284 Dupcsik 2009: 120. 285 Kállai 2002: 330.
