58 e I. A HAGYOMÁNY ÉS A KÖZÖSSÉG
Ezzel szemben a település nyugati szegregátumában nagy népességű
lakóközösséget találunk. A Síp és Lutheránus utca két olyan párhuzamos
városszéli utca, ahol kizárólag magyar anyanyelvű romungrók élnek, túl¬
nyomó többségükben halmozottan hátrányos körülmények között.
A homokföldes, járda nélküli utak gyalogosan és gépjárművel a csapadé¬
kosabb hónapokban nehezen járhatók. Az utcai nyomókutak biztosítják
az ivóvizet sok család számára. A gáz sok házba még napjainkban sincs
bevezetve, az áramot pedig a közüzemi tartozások miatt sok épületről
lekapcsolták. A magas gyermekvállalási arány mellett jellemző, hogy az
itt élők iskolázottsági mutatói igen rosszak, sok esetben nem rendelkeznek
még nyolc általános iskolai végzettséggel sem. A munkaerő-piaci lehető¬
ségeik ebből következően korlátozottak, így jellemzően csak a közmunka¬
program biztosít számukra havi rendszerességgel kiszámítható jövedel¬
met. A település további három szegregátuma a város belső területén
található. Jellemző, ahogy régen, úgy a napjainkban sem élnek egymás
mellett oláh és magyar cigányok.
Második kutatási színtér: Nyírvasvári""
A jelen elemzés kidolgozásához végzett kutatások második helyszíne Nyír¬
vasvári volt. A település a Nyírség tájegységen található és a tájegységre
jellemző általános adottságokkal írható le. A Nyírség , az Alföld síkjából
kiemelkedő, nagy kiterjedésű homokvidék, [...] eredetileg homokbuckás,
kisebb vízjárásokkal és tavakkal változatos erdős táj volt":" A 19. század¬
ban elvégzett árvíz-mentesítési és lecsapolási munkálatok után ezen a tájon
kiemelkedő foglalkozás a gyümölcstermesztés volt. Nyírvasvári közvetlen
környezetében erdőséget és a homok megkötésére szőlőültetvényt létesí¬
tettek, a fennmaradó területen jellemzően káposztát termelnek. Napjaink¬
ban azonban már nem a mezőgazdaság a legfőbb megélhetési forrás az itt
élők számára. A rurális környezet adottságaihoz alkalmazkodó hagyomá¬
nyos paraszti életformára jellemző társadalmi és kulturális sajátosságok
fokozatosan tűntek el. A szocializmus időszakában a háztáji gazdálkodás
még alternatívát kínált bizonyos hagyományos mezőgazdasági gyakorla¬
1 A Nyirvasväriban végzett terepkutatäsok részeredményeit bemutató munkatanul¬
mányok a következő címmel jelentek meg: A lokális hagyomány funkciói a nyírvasvári
kortárs közösségfolyamatokban (Szabó 2020a); Kortárs etnikai együttélési helyzetek asszi¬
milaciös vizsgälata Nyirvasvari reszközössegeiben (Szabö 2020b).
46 Ortutay (föszerk.) 1981: 59.