OCR Output

32 9 I. A HAGYOMÁNY ÉS A KÖZÖSSÉG

társadalmi-közösségi szerepe volt a különböző történeti vallások egyhá¬
zainak, amelyek a szokásokat és a családi élet alakulását nagymértékben
befolyásolták. A kutatási terület felekezeti hovatartozását tekintve tagolt
táj. A Nyíregyháza környéki szlovák anyanyelvű evangélikus tirpákok, a
del-nyirsegi görögkatolikus” (pl. Nyirbeltek, Nyirmihälydi) es a valläsi
többséget képező református felekezetek mozaikszerű térbeli megoszlása
vagy az ugyancsak a környéken élő katolikus svábok (pl. Mérk, Vállaj) igen
tagolt képet mutatnak. Az 1930-as évekre többnyire nyelvileg asszimilált
etnikai csoportok felekezeti különállása alkotta a parasztságra jellemző
életmód általános sajátosságain túl az etnográfiai sokszínűség és a hagyo¬
mányok változatosságának hátterét. Minden egyház kiemelten az élet for¬
dulópontjainak három eseményén keresztül (keresztelés, házasságkötés
és temetés) volt jelen intenzíven a parasztság mindennapi életében. Emel¬
lett a miséken, istentiszteleteken a részvétel fontos közösségteremtő és for¬
máló erővel bírt. A településeken belüli felekezeti közösségek önmaguk¬
ban is sajátos kulturális csoportokat alkottak (pl. Nagyecsed).

A falu társadalmának és közösségi életének, mint mindenütt, megha¬
tározó színterét képezték az árucsere és az ehhez kapcsolódó interakciók¬
nak helyet kínáló alkalmak, amelyek egyúttal az ismeretek, szokások, ter¬
mékek kicserélésének biztosítottak lehetőséget: a búcsúk, piacok, vásárok.
Ezen alkalmak távlatosabb társadalmi és ismeretkötési helyzetet terem¬
tettek a falusi emberek számára, akik a mindennapjaik során a település
határát csak kivételes esetben hagyták el. A parasztság életét tagoló idő¬
szakos kilépési események az anyagi javak cseréje mellett a szellemi érté¬
kek gazdagodasahoz is hozzajarultak.®

Más néprajzi tájakkal összevetve a Nyírség és az itt élők kultúrájának,
gazdag hagyományának etnográfiai szemléletű vizsgálata viszonylag későn
kezdődött meg." Elsőként Ortutay Gyula népmesekutatásai — Fedics Mihály

52 A dél-nyírségi görögkatolikusokra vonatkozóan lásd Borsos Balázs összefoglaló
elemzését, amely Bartha Elek vallásnéprajzi kutatásai alapján tárgyalja az etnográfi¬
ai térszerkezet alakulását. Borsos 2016.

Szilágyi Levente egy szatmári falu példájának elemzésén mutatja be a parasztság
piacozási gyakorlatainak összetett társadalmi funkcióit. Vö. Szilágyi 2017.

A Nyírség néprajzának módszeres kutatásában a Debreceni Egyetem (egykori
Kossuth Lajos Tudományegyetem) Néprajzi Tanszékének döntő szerepe volt. Dám
László 1974-ben publikált tanulmányában a kutatómunkát három periódusra
osztotta. Az 50-es években megkezdett szabolcs-szatmári vizsgálatok eredményei
többnyire átfogó leírásokban láttak napvilágot. A 60-as években a kutatások egyre
inkább a Nyírségre fókuszáltak, például a térség etnikai sokszínűsége — elsősorban
a német közösségek - is a vizsgálatok tárgyát képezték. A 70-es évek elejétől

53

54