OCR Output

Általános összefüggések e 29

A Debreceni Egyetem kutatócsoportja 30 év távlatában alapelveit
tekintve megismételte a kutatást. A felmérés a települési önkormányzatok,
sokszor kisebbségi (roma) önkormányzatok kikérdezésével valósult meg,
ahol szakértői besorolást alkalmaztak. A módszerük lényege a Szlovákiai
Roma Atlasz felméréshez hasonlóan, hogy helyi , szakértőket", a helyben
élőkkel napi kapcsolatban álló és átfogó ismerettel rendelkező kulcsadat¬
közlőket kérdeztek meg. A cigányságot Kemény István , klasszikus", ám
módszertani szempontból sokat kritizált definíciója nyomán úgy határoz¬
ták meg, hogy , cigány az, akit a (cigány vagy nem cigány) környezete
különböző ismérvek (életmód, életvitel, antropológiai jelleg) és az együtt¬
élés tapasztalatai alapján cigánynak tart." Az etnikai kategória jelenté¬
sének kiterjesztése természetesen az értelmezési tartományba vont népes¬
ség abszolút számának a növekedésével járt. Keretei között a vegyes
házasságok, valamint a szegény sorban élők egyoldalú etnicizálásának
következményeivel kell szembenézni. A kutatás, tehát a cigány kisebbség
területi arányainak meghatározása mellett egy igen fontos jelenségre is
rámutat: a szegénység etnicizálódására. Ahogy arra számos kutató felhívja
a figyelmet, a romák integrációjának éppen ez lehet az egyik hátráltató
tényezője, ha a témával foglalkozó és döntéshozó aktorok az etnikai és
szociális határokat összemossák.?

Az északkelet-magyarországi kutatások szempontjából a különböző
adatbázisok eredményeit elemezve minden esetben nyilvánvaló, hogy a
roma népesség legmagasabb aránya országos szinten ebben a régióban
található.? A Debreceni Egyetem felmérésének egyik eredményeként meg¬
állapítható, hogy a cigány népesség aránya a községekben és nagyközsé¬
gekben a legmagasabb, ezen belül is a 2000 fő alatti létszámú települése¬
ken, ahol a romák népességgyarapodása ugyancsak a legintenzívebb a
teljes népességen belül."

statisztikai adatok a roma népesség számát alulbecslik. A 2011-es népszámlálás
közel 316.000 roma származású lakost regisztrált az országban. A Debreceni Egye¬
tem kutatócsoportja 2013-ban hivatalos becslési eljárás módszerével 876.000 fős roma
népességet azonosított. Vö. Pénzes et al. 2018.

1 Pénzes et al. 2018: 8.

2 Lásd Váradi 2007: 69-87. A szegénység etnicizálódásának kérdésével a fejezet egy
későbbi részében még foglalkozik a szöveg.

3 Kocsis-Kovács 1991; Kertesi-Kézdi 1998; Kemény et al. 2004; Hablicsek 2007;
Pénzes-Pásztor 2014; valamint a KSH 1990-es és 2011-es népszámlálás összesített
adatai alapján.

4 Pénzes et al. 2018: 12—13.