OCR
254 § INFORMÁLIS GYAKORLATOK Jó példa minderre a csatóerdői ,, Béke" Kolhoz elnökének, Bara Endrének a posztszocialista korszakban játszott szerepe, aki 1989-ben az elsők között vett részt a régió legelső magyar érdekvédelmi szervezetének, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (-KMKSZ) helyi alapszervezetének létrehozásában, munkájának támogatásában. A csatóerdői alapszervezet egyik tagja minderre a következőképpen emlékezett vissza: , Ki más tudta volna megszervezni ezeket a civil szervezeteket, ha nem a régi elit? Nálunk az öregnek [Bara Endrének] még a rendszervaltas utan is olyan nagy volt a tekintélye, mint elnöknek, meg féltek is tőle. Ha az öreg azt mondta, hogy KMKSZ-gyűlés lesz, mert megszervezzük a KMKSZ-t, akkor az emberek eljöttek, a kolhozisták, kész. És az öreg is ott fellépett, akkor válasszuk meg ezt elnöknek, azt bizottsági tagnak stb. A pódiumon nem lépett fel, de eleinte ű adta a tanácsokat..." Ugyancsak a csatóerdői kolhozelnök nevéhez fűződik a legelső — regionális szinten is jelentős — nemzetiségi emlékhely létrehozása. Az ő kezdeményezésére állították vissza 1989. július 16-án Darnó határában az ún. Turul-emlékművet (lásd 8. melléklet). A szobor első, eredeti változatát 1906-ban közadakozásból hozták létre a település határában, amit 1945 tavaszán a szovjet hatóságok leromboltak. Az emlékmű a Rákóczi-szabadságharc első győztes csatájának, valamint az 1703. július 14-16-i tiszai átkelés mozzanatának állított emléket. A nyolcvanas évek végén indított beruházás megvalósításához, valamint a szobor elkészítéséhez szükséges teljes pénzügyi támogatást a , Béke" Agrárcég Kolhoz biztosította; a hivatalos engedélyek megszerzésében szintén a csatóerdői kolhozelnök játszott kulcsfontosságú szerepet. Az egyik általam megkérdezett személy szerint mindez hozzájárult ahhoz, hogy az elnök a megváltozott politikai, társadalmi miliőben is konszolidálni tudta korábbi hatalmi pozícióit: ,Az elnök a saját részéről egy reálpolitikus volt, tudod. Ő gondolkodott előre is. Ő látta, hogy mi fog következni, látta a lanyhuláson. Brezsnyev, később Gorbacsov elengedte a gyeplőt, akkor lazulás jött, és Bara azt látta, és gondolta, hogy a faluba csinálni kell valamit, hogy a pozíciója megmaradjon. Így csinálta ezt az emlékművet is. . . "97 Az elmúlt három évtizedben ez az emlékhely a kisebbségi politikai érdekképviselet intézményesülésével a kárpátaljai magyar (regionális) elit identitáspolitikai törekvéseinek az egyik legfontosabb, szimbolikusan felértékelt színterévé vált. Itt szervezték meg és szervezik meg mai is minden évben 596 B.39., magyar férfi, Csatóerdő. 597 B.3., magyar férfi, Bodnya.