OCR Output

254 § INFORMÁLIS GYAKORLATOK

Jó példa minderre a csatóerdői ,, Béke" Kolhoz elnökének, Bara Endrének
a posztszocialista korszakban játszott szerepe, aki 1989-ben az elsők között
vett részt a régió legelső magyar érdekvédelmi szervezetének, a Kárpátaljai
Magyar Kulturális Szövetség (-KMKSZ) helyi alapszervezetének létrehozá¬
sában, munkájának támogatásában. A csatóerdői alapszervezet egyik tagja
minderre a következőképpen emlékezett vissza:

, Ki más tudta volna megszervezni ezeket a civil szervezeteket, ha nem a
régi elit? Nálunk az öregnek [Bara Endrének] még a rendszervaltas utan is
olyan nagy volt a tekintélye, mint elnöknek, meg féltek is tőle. Ha az öreg
azt mondta, hogy KMKSZ-gyűlés lesz, mert megszervezzük a KMKSZ-t,
akkor az emberek eljöttek, a kolhozisták, kész. És az öreg is ott fellépett,
akkor válasszuk meg ezt elnöknek, azt bizottsági tagnak stb. A pódiumon
nem lépett fel, de eleinte ű adta a tanácsokat..."

Ugyancsak a csatóerdői kolhozelnök nevéhez fűződik a legelső — regionális
szinten is jelentős — nemzetiségi emlékhely létrehozása. Az ő kezdeménye¬
zésére állították vissza 1989. július 16-án Darnó határában az ún. Turul-em¬
lékművet (lásd 8. melléklet). A szobor első, eredeti változatát 1906-ban köz¬
adakozásból hozták létre a település határában, amit 1945 tavaszán a szovjet
hatóságok leromboltak. Az emlékmű a Rákóczi-szabadságharc első győztes
csatájának, valamint az 1703. július 14-16-i tiszai átkelés mozzanatának
állított emléket. A nyolcvanas évek végén indított beruházás megvalósításá¬
hoz, valamint a szobor elkészítéséhez szükséges teljes pénzügyi támogatást a
, Béke" Agrárcég Kolhoz biztosította; a hivatalos engedélyek megszerzésében
szintén a csatóerdői kolhozelnök játszott kulcsfontosságú szerepet. Az egyik
általam megkérdezett személy szerint mindez hozzájárult ahhoz, hogy az
elnök a megváltozott politikai, társadalmi miliőben is konszolidálni tudta
korábbi hatalmi pozícióit:

,Az elnök a saját részéről egy reálpolitikus volt, tudod. Ő gondolkodott
előre is. Ő látta, hogy mi fog következni, látta a lanyhuláson. Brezsnyev,
később Gorbacsov elengedte a gyeplőt, akkor lazulás jött, és Bara azt látta,
és gondolta, hogy a faluba csinálni kell valamit, hogy a pozíciója megma¬
radjon. Így csinálta ezt az emlékművet is. . . "97

Az elmúlt három évtizedben ez az emlékhely a kisebbségi politikai érdek¬
képviselet intézményesülésével a kárpátaljai magyar (regionális) elit identi¬
táspolitikai törekvéseinek az egyik legfontosabb, szimbolikusan felértékelt
színterévé vált. Itt szervezték meg és szervezik meg mai is minden évben

596 B.39., magyar férfi, Csatóerdő.
597 B.3., magyar férfi, Bodnya.