OCR
INFORMÁLIS MEGÉLHETÉSI STRATÉGIÁK A RENDSZERVÁLTÁS ELŐTT * 133 mellett különféle kiváltságokban részesültek. Az elnök esetenként nagyobb cselekvési lehetőséget, integritást biztosított számukra, szemet hunyt bizonyos vétségeik felett, sok esetben enyhébb büntetéseket szabott ki rájuk. Ezenkívül bizonyos keretek között lehetővé tette, hogy részt vegyenek az állami tulajdon informális reallokációjában is: , Akiknek az elnök szabad kezet adott, azoktul mindtül be kellett szedni a pénzt. Akinek vót szabad kéz: I. Ö.-nek vót, M. E. bácsinak, de űk pénzelték is az öreget. Fircáknak legjobban, Borisznak, F. K.-nak legjobban, a farmvezetők, raktárnokoknak, ezeknek mindnek. Ebbül nekünkis adtak, érted. Ott a csicskáknak is adtak, nehogy azt hidd, mindenkinek." Az első számú vezető, a kolhozelnök és a hivatali elit közötti függőségi viszonyok, aszimmetrikus hatalmi kapcsolatok azonban ezeknek az informális jövedelmeknek az egyenlőtlen elosztásában is kifejeződtek. A gazdaság elnöke korlátlan hatalmi, politikai autoritása révén az állami vagyonnal kvázi , magánvagyon"-ként rendelkezett: a kolhoz erőforrásait gyakran használta saját céljaira, annak számlájára vett igénybe szolgáltatásokat, vagy jutott lingyen) munkaerőhöz. Az építőbrigád vezetője munkásokat küldött az elnök háza körüli munkák, felújítások elvégzéséhez, ingyen biztosították számára a házépítéshez szükséges alapanyagokat, a traktor- és autópark brigadérosai - munkaidőben vagy azon kívül — gépjárműveket utaltak ki neki különféle fuvarozási, szállítási feladatokhoz. Arra is volt azonban példa, hogy a , tőtött káposztát, a befőttöt a konzervgyárban rakták be neki. Olyankor leállt a gépsor, és csak neki csinálták. Amíg fel nem dógoztak három-négy disznót, addig nem kezdődött el a munka a kolhozban."??5 A nagyobb profitot termelő ipari és agrárüzemek (a téglagyár, konzervgyár, műszergyár, kertészet) vezetői, az adott ágazat bevételeiből minden hónapban egy meghatározott összeget, , járadékot" vettek fel, illetve osztottak szét egymás között: , Az elnöknek itt vót B. D., a kertészet vezetője, aki pénzelte, F. K., a téglagyár igazgatója, F., akonzervgyár igazgatója, G. P., a varroda vezetője, G. P., a mezőgazdasági brigadéros. Az elnökhelyettesnek vót egy másik csoport, az aztat izélte, ő nagypálfalvi bandával intézkedett. Egyszer kihallgattam űköt, jöttek ezek a főnökök, és azt mondják, hogy BHaTb crapHK, Kakoro xya xouet, hogy mi az istent akar, mondja, hát én most adtam neki 15 ezer rubelt, érted? Mit akar már tüllünk? Hát nem lehet, jön az ellenőrzés, minket is megb..nak. Be vót osztva: a konzervgyár az elnöknek dógozott; 324 B.12., magyar férfi, Csatóerdő. 325 B.7., magyar nő, Csatóerdő.