OCR Output

114 ° INFORMÁLIS GYAKORLATOK

A feldolgozóipari, valamint a gépipari alkalmazottak munkakörülményei¬
ben és bérezésében megmutatkozó egyenlőtlenségekről az egyik csatóerdői
asszony, aki 1970-től (13 évig) a kolhoz téglagyárában, 1983-tól pedig egy
évtizeden át a gazdaság műszergyárában dolgozott, a következőket mondta el:

B. S.: Mi volt a különbség a két munkahely között? B.9.: Az ég meg a főd.
Tisztán járni... Különösen én akkor tudtam meg, amikor már a műszer¬
gyárba mentem, hogy hogy lehet könnyebben is pénzt keresni. Mert a
téglagyárba esett-fújt, menni kellett, sáros munka vót. Sárosok vótunk,
gumicsizmáson jártunk. De mikor a műszergyárba" jártunk: szandáson,
szép ünneplőruhába, tisztán jöttünk-mentünk és ott is úgy lehetett dógozni.
Köpenyünk vót. A téglagyárba nekünk például olyan munka vót, hogy az
frecskelt a víztül, gumikötőt adtak, a műszergyárba persze már tisztán
lehetett járni, szép fehér köpenybe, már azért nagy a különbség. És a fizetés
majdnem még egyszer annyi vót, mint a téglagyárba. Nehéz munka vót,
és azt nem ügy fizettek. A müszergyärba 260-at kerestiink.”””

A termelés folyamatainak modernizálása, gépesítése, valamint az ipari
termelés szerkezeti bővülése a helyi társadalomban viszonylag hamar egy
differenciált munka- és pénzfogalom kialakulásához vezetett. A kolhoz¬
munkások körében létrejött a , nehéz — könnyű munka", a , tiszta — koszos
munka", a , benti -— kinti munka", továbbá a , kevés — sok pénz", a , jó — rossz
pénz", ,a könnyű -— nehéz pénz" distinkciója. A kolhozmunkások gazdasági
mentalitásában és nyelvi repertoárjában bekövetkező változásokat — a fenti

elbeszéléseken kívül — az alábbi idézetek is megfelelően szemléltetik:

, Megkerestük a jó pénzt bent, a gyárba, ott meg löktek nekünk. Hát ott,
kint, ki hogy bírt, úgy labécolt. Ott nem ölt el bennünket a munka. Nem
ölt el bennünket. Na viszont azután fizettek, hogy hány láda almát szed¬
tünk. Azért csak szedegettünk, megvót ott a norma is. Vigyáztunk mi
azért arra, hogy annyi, amennyi kell, meglegyen. Ha nem tudtuk szedni,
akkor levertük. Ha nem vót ott a brigadéros, vagy nem vót közel. Azt
mondják, segíts magadon, az Isten is megsegít, igaz?"?59

Vagy:

, Az idősebb Csatlós Daniné, Juci néni, mindég morgolódott, hogy hát
Margit miért nem jössz már be könnyebb munkára, hát a gyárba jönnél
már be, hát ez la mezei munkal csak fizikai munka. A gyárba csak köny¬
nyebben megkeresed.’””?*!

27 B.16., magyar nö, Bodnya.
280 Uo.
281 B.15., magyar n6, Csatéerdé.