OCR
96 " INFORMÁLIS GYAKORLATOK A történeti források alaposabb elemzéséből ugyanakkor az is láthatóvá válik, hogy a — hivatalos diskurzus szerint — , törvénysértés"-nek minősített esetek jelentős része mögött nem az állam ellen elkövetett tudatos, megtervezett állampolgári cselekvések, hanem nagyon gyakran csupán hétköznapi, tradicionális szokásgyakorlatok álltak. (Például: a kolhozmunkások gazt szedtek a gazdaság kukoricájában, lekaszálták vagy begyűjtötték a füvet a ,kolhozmező"-ről, vagy a betakarított területen , tallóztak".) A kolhoztagok által alkalmazott informális technikák egy része valójában tehát csupán azáltal vált deviáns cselekedetté, hogy megváltoztak a helyi társadalmon belüli tulajdonjogi viszonyok: az állam újradefiniálta a lokális színtér keretei között fennálló korábbi társadalmi rendet, és ezzel együtt hatályon kívül helyezte a föld-, legelő- és birtokhasználati jog korábbi regulativ szabalyait.?* A törvénysértő cselekvések elterjedésében azonban - a birtokszerkezet, telekhasználati szabályok átalakítása mellett — az alacsony munkajövedelmek is fontos szerepet játszottak. A kolhoztagok bérezésének elveit az 1948-ban kiadott — korábban már idézett — alapszabályzat határozta meg. Ez a szabályzat többek között előírta, hogy , az artel tagjainak pénzbeli előleget az év folyamán legfeljebb az őket munkájuk után megillető összeg 5096-ig lehet folyósítani. Természetbeni előleget a vezetőség az artel tagjai részére a szemestermények cséplésének kezdetétől folyósíthat, a kicsépelt szemestermények a kolhoz belső szükségleteire elkülönített 10-1590-os mennyiségből."?36 A mezőgazdasági termelésből származó rendszertelen és alacsony jövedelmeket — a munkaegység-alapú bérezési rendszer eltörléséig — a gazdaság dolgozói a kollektív vagyonból egészítették ki. (, Lehetett lopni, ki mit akart. A kolhozrendszerbe mindig lehetett. Na de fizetés is csak egy évbe egyszer vót.) A mezőgazdaságban és az állattenyésztésben dolgozó kolhozmunkások egy munkanapért járó bérezése a vizsgált faluban 1961-ben 1,82 rubel, 1963-ban 3.2 rubel, 1965-ben 3.24 rubel, 1967-ben 3.42 rubel, 1970-ben pedig 4,35 rubel volt. Az alacsony bérek elleni tiltakozásnak azonban — a kolhozvagyon megdézsmálása, szétlopása mellett — számos egyéb formája is létezett. Ezek közé tartozott többek között a színlelt munkavégzés, a munkahelyről való igazolatlan hiányzás, az önkényes kilépés, továbbá a munkaerő-visszatartás olyan nyomatékosabb formája, mint amilyen a gazdasági célú elvándorlás volt. A színlelt (látszólagos) munkavégzés problémáját több korabeli jelentés is említi. 1967-ben a kolhoz ellenőrző bizottságának egyik tagja például arról számolt be a vezetőségi tagok gyűlésén, hogy a mezei brigádban nem tartják be a munkafegyelmet, a munkások csak , néznek egyik a másikra, ha ő 235 Scott 1996: 113. 236 Alapszabalyzat 1948: 23-24. 237 B.10., magyar nő, Csatóerdő.