OCR
10 " INFORMÁLIS GYAKORLATOK a domináns. A szerzők többsége -— főként a migráció, az integráció és az aszszimiláció témaköreire koncentrálva - az etnikai identitás reprodukciójának kérdéskörére (az elvándorlásra, a magyar identitás meglétére vagy hiányára, a , nemzet", a , magyarság" fizikai és szimbolikus határainak a növekedésére vagy beszűkülésére) korlátozza tudományos érdeklődését. A nyilvános szakmai (tudományos), politikai, közéleti diskurzusokból ezáltal a régiónak leggyakrabban egy olyan képe rajzolódik ki, mintha az adott vidék lakosainak történelmi múltját, mindennapi nyelvi szituációit és életvezetési stratégiáit, más szóval életvilágának teljes egészét (gondolatait, értékrendjét, hitét és reményeit) az etnicitásra való szakadatlan reflexió határozná meg.? Mindezzel természetesen nem azt állítom, hogy az etnikai identifikáció és a nemzetállami törekvések tanulmányozása - a helyi lakosok önmegértése vagy a térségben látható recens folyamatok tudományos elemzése szempontjából - ne lenne kifejezetten fontos. Mindössze arra szeretném felhívni 3 Erről természetesen nincs szó. Az etnikai hovatartozás kérdésének kiemelése és felértékelése nem kizárólagosan a vizsgált tárgy Ítehát az adott régió és lokális társadalmak) szubsztanciális természetéből adódik, hanem sokkal inkább a tudományos tudásszerzés ismeretelméleti pozicionáltságából (Harawy 1988), illetve annak nemzeti politikai-tarsadalmi beágyazottságságából. Ezt a jelenséget a szakirodalom az ún. , módszertani nacionalizmus" fogalmával írja le, amelynek Andreas Wimmer és Nina Glick Schiller három jellemző megjelenési formáját különböztette meg: 1. a nemzeti aspektusok negligálását lami egyfajta , szisztematikus vakság" a nacionalizmussal szemben), 2. a nemzeti/etnikai nézőpont naturalizációját (az etnikai identitás adottként, a priori, objektív létezőként való felfogását), 3. a vizsgált jelenségek elemzésének nemzeti határok közé szorítását, területi alapú limitációját (Wimmer — Glick 2005]. A határon túli kisebbségi közösségek mindennapi társadalmi gyakorlatainak túletnicizálása korlátozhatja, beszűkítheti az empirikus vizsgálatok elméleti horizontját. Carter és Fenton kritikai megjegyzésével értek egyet, akik szerint: , Az etnikai kereteken belüli gondolkodásban feltárt problémák listája túlságosan hosszúra nyúlt, olyan hosszúra, hogy el kell kezdenünk gondolkodni azon, vajon az etnicitásorientált szerzők, tudósok és kutatók nem hoztak-e létre egy olyan etnicitásipart (Banks 1996], amely önálló életet él, de végső soron elszakadt azoktól a világoktól, amelynek leírására és magyarázatára törekszik." (Carter — Fenton 2009: 2.) * A kötet 4.2.2. fejezetében számos olyan hétköznapi példát mutatok be magam is, amikor az egymással informális gazdasági interakciókra lépő felek az , etnicitást" (az adott személy , magyar", ,ukrán" vagy , cigány" voltát) mint az identitás esszencializált, abszolút formáját stratégiai eszközként, illetve egyfajta erőforrásként (kulturális tőkeként) használják fel. Az , etnicitás" ebben az értelemben a mindennapi életvilág egyik fontos empirikus ténye, szituatív módon felértékelődő jelensége, és nem csupán egy , felülről" (top-down) létrehozott, vagyis politikai vállalkozók és különféle (tudományos, kulturális) elitek által intézményesített identitáspolitikai konstrukció. Itt mindössze amellett próbálok érvelni, hogy — émikus nézőpontból, vagyis nem a szokásos külső szereplők: a kisebbségi vagy az anyaországi politikai elitek diskurzusai alapján, hanem a csoport önreprezentációja szerint — a mindennapi társadalmi valóság sok esetben nem elsősorban etnikai kategóriák, hanem más, alternatív (gazdasági, szociális, hatalmi stb.) aspektusok mentén konstituálódik.