Oldal 12 [12]
10 " INFORMÁLIS GYAKORLATOK
a domináns. A szerzők többsége -— főként a migráció, az integráció és az asz¬
szimiláció témaköreire koncentrálva - az etnikai identitás reprodukciójának
kérdéskörére (az elvándorlásra, a magyar identitás meglétére vagy hiányára, a
, nemzet", a , magyarság" fizikai és szimbolikus határainak a növekedésére
vagy beszűkülésére) korlátozza tudományos érdeklődését.
A nyilvános szakmai (tudományos), politikai, közéleti diskurzusokból
ezáltal a régiónak leggyakrabban egy olyan képe rajzolódik ki, mintha az
adott vidék lakosainak történelmi múltját, mindennapi nyelvi szituációit és
életvezetési stratégiáit, más szóval életvilágának teljes egészét (gondolatait,
értékrendjét, hitét és reményeit) az etnicitásra való szakadatlan reflexió
határozná meg.?
Mindezzel természetesen nem azt állítom, hogy az etnikai identifikáció és
a nemzetállami törekvések tanulmányozása - a helyi lakosok önmegértése
vagy a térségben látható recens folyamatok tudományos elemzése szem¬
pontjából - ne lenne kifejezetten fontos. Mindössze arra szeretném felhívni
3 Erről természetesen nincs szó. Az etnikai hovatartozás kérdésének kiemelése és felér¬
tékelése nem kizárólagosan a vizsgált tárgy Ítehát az adott régió és lokális társadalmak)
szubsztanciális természetéből adódik, hanem sokkal inkább a tudományos tudásszerzés
ismeretelméleti pozicionáltságából (Harawy 1988), illetve annak nemzeti politikai-tar¬
sadalmi beágyazottságságából. Ezt a jelenséget a szakirodalom az ún. , módszertani
nacionalizmus" fogalmával írja le, amelynek Andreas Wimmer és Nina Glick Schiller
három jellemző megjelenési formáját különböztette meg: 1. a nemzeti aspektusok
negligálását lami egyfajta , szisztematikus vakság" a nacionalizmussal szemben),
2. a nemzeti/etnikai nézőpont naturalizációját (az etnikai identitás adottként, a pri¬
ori, objektív létezőként való felfogását), 3. a vizsgált jelenségek elemzésének nemzeti
határok közé szorítását, területi alapú limitációját (Wimmer — Glick 2005]. A határon
túli kisebbségi közösségek mindennapi társadalmi gyakorlatainak túletnicizálása
korlátozhatja, beszűkítheti az empirikus vizsgálatok elméleti horizontját. Carter és
Fenton kritikai megjegyzésével értek egyet, akik szerint: , Az etnikai kereteken belüli
gondolkodásban feltárt problémák listája túlságosan hosszúra nyúlt, olyan hosszúra,
hogy el kell kezdenünk gondolkodni azon, vajon az etnicitásorientált szerzők, tudósok
és kutatók nem hoztak-e létre egy olyan etnicitásipart (Banks 1996], amely önálló életet
él, de végső soron elszakadt azoktól a világoktól, amelynek leírására és magyarázatára
törekszik." (Carter — Fenton 2009: 2.)
* A kötet 4.2.2. fejezetében számos olyan hétköznapi példát mutatok be magam is, ami¬
kor az egymással informális gazdasági interakciókra lépő felek az , etnicitást" (az adott
személy , magyar", ,ukrán" vagy , cigány" voltát) mint az identitás esszencializált, ab¬
szolút formáját stratégiai eszközként, illetve egyfajta erőforrásként (kulturális tőkeként)
használják fel. Az , etnicitás" ebben az értelemben a mindennapi életvilág egyik fontos
empirikus ténye, szituatív módon felértékelődő jelensége, és nem csupán egy , felülről"
(top-down) létrehozott, vagyis politikai vállalkozók és különféle (tudományos, kulturá¬
lis) elitek által intézményesített identitáspolitikai konstrukció. Itt mindössze amellett
próbálok érvelni, hogy — émikus nézőpontból, vagyis nem a szokásos külső szereplők:
a kisebbségi vagy az anyaországi politikai elitek diskurzusai alapján, hanem a csoport
önreprezentációja szerint — a mindennapi társadalmi valóság sok esetben nem elsősorban
etnikai kategóriák, hanem más, alternatív (gazdasági, szociális, hatalmi stb.) aspektusok
mentén konstituálódik.