OCR Output

Ill. KET SZERKESZTO: A LUZO-BRAZIL ATLANTISZ MEGALMODO

III.1.4.
Barros a republikánus oktatási szakember és politikus

„A köztársasági oktatás a portugál kultúrtörténet egyik leggazdagabb témája,
egyben egyike a legelhanyagoltabbaknak is" — írja Rogério Fernandes az 1970¬
es évek elején, majd leszögezi, hogy , Joáo de Barros az Első Köztársaság korá¬
nak legnagyobb hatású alakjai közé tartozott, mégpedig a pedagógia, minde¬
nekelőtt az alap- és a középfokú oktatás területén."?" Nemcsak elméleti
szakember volt, de a köztársaság kikiáltását követően kiteljesedett gyakorlati,
oktatäspolitikusi pälyäja is.”°®

Néhány éves középiskolai tanári működés után, 1910-ben, még a monar¬
chia utolsó hónapjaiban Barrost kinevezték az alap- és középfokú oktatásért
felelős belügyminisztériumban közoktatásügyi főigazgatóvá. A monarchia
válságának időszakában a republikánus értelmiség szinte messianisztikus hit¬
tel várta a megváltást a köztársaság kikiáltásától, minden problémára megol¬
dast a kormanyforma megvaltozasatél remélve.”” Ez az értelmiség, mely a köz¬
társasági parlamentben döntő számbeli fölényben volt," az 1910-es években
elszánt lendülettel, bár kevés valódi sikerrel látott hozzá az ország rekonstruk¬
ciójához, és ennek egyik legfontosabb elemeként már az ideiglenes kormány
belefogott az oktatás reformjába, a laicizáció szellemében."

Joáo de Barros az I. Köztársaság új parlamentjébe a PRP képviselőjeként
került be. Majd az egységes, rendszerváltó politikai tömb töredezése során a de¬
mokrata frakcióhoz csatlakozott.?? Közoktatásügyi főigazgatói pozícióját a mo¬
narchia bukása után is megtartotta, 1913-ig a belügyminisztériumban, azután

287 „A educacäo republicana € um dos temas mais ricos da Histöria da Cultura portuguesa

e, ao mesmo tempo, um dos mais descurados. [...] Joäo de Barros foi uma das figuras de
maior projeccäo durante a Primeira Repüblica, na esfera das questöes educacionais, sobre¬
tudo nos setores do ensino primario e secundario” FERNANDES i.m. 11-12.

258 Bövebben Id. Alberto Filipe de ARAUJO — Joaquim Machado de ARAUJO: Jodo de Bar¬
ros, 1881-1960. Vida, Obra e Pensamento, Porto, Estratégicas Criativas, 2004.

259 Bővebben Id. Maria Alice REIS (szerk.): A pedagogia e o ideal republicano em Jodo de
Barros, Lisboa, Terra Livre, 1979.

260 Az I. Portugál Köztársaság parlamentjeibe bekerült összesen 751 képviselő közül 637 volt
diplomas. Tobb mint 60% a Coimbra-i Egyetemen végzett, és 309 felett voltak, akik a lissza¬
boni felsőbb iskolákban kaptak (főleg katonai) képzést. V6. Pedro Tavares de ALMEIDA —
Paulo Jorge FERNANDES - Marta Carvalho dos SANTOS: Os deputados da 1? Repüblica
Portuguesa: inquérito prosopografico, Revista de Historia das Ideias (Coimbra), vol. 27.
(2006.), 406.

261 Ld. Carlos FERRÁO: História da 1" República, Lisboa, Terra Livre, 1976, 38-48. Illetve
MARTINHO i.m. 68.

262 L.L. MIRANDA (2014) i.m. 10-11.