II. A REVISTA ATLÄNTIDA PROGRAMIJA ES SZELLEMI KÖRNYEZETE
désének. A szerkesztőség a külföldi kapcsolatok bővítésében látta a megoldást,
és ez határozott módosulást jelentett a lap intellektuális programjában is.
A folyóirat terjesztését Brazíliában a riói Goncalves Dias utca 78. alatt lévő
Braz Lauria ügynökség vállalta. (Több lapszámban is hirdetett: , Agéncia no
Sul do Brasil Braz Lauria, Rua Goncalves Dias, 78., Rio de Janeiro?) Ez az utca
a főváros nyüzsgő kulturális és közéletének egyik központja volt, különösen
nevezetes irodalmi kávéháza, a Confeitaria Colombo miatt, melyet két portu¬
gál bevándorló nyitott meg 1894-ben.
A szerkesztés brazíliai ügyeit a nagy újságírói gyakorlattal és széles kapcso¬
latrendszerrel rendelkező Paulo Barreto (Joáo do Rio) vitte. A szerkesztőség
szintén Rio de Janeiróban volt, a kozmopolita Rio Branco sugárúton, a 128-as
szám alatt." Itt gyűjtötte Barreto a brazil szerzők kéziratait, és innen szervezte
az Atlantisz-eseményeket (jótékonysági esteket, előadásokat), melyeket a két nép
és a két ország barátságának, valamint egymás jobb megismerésének jegyében
rendeztek a brazil nagyvárosokban -— főként Rio de Janeiróban és Sáo Paulóban
—, ahogy az Óceán másik partján, elsősorban Lisszabonban és Portóban."
II.1.3.
Közel a politikusokhoz
Az Atlántida 1915-ben" a következő alcímmel indult: Mensario artistico,
literário e social para Portugal e Brasil, azaz a portugáliai és a brazíliai olvasók
számára készített művészeti, irodalmi és társadalmi havilapként határozta
meg önmagát, és persze elkötelezett volt a luzo-brazil testvériség gondolata,
politikája mellett. A két ország között épített virtuális Atlantiszra olyan alko¬
tókat, olyan témákat hívott meg, akik és amelyek valamilyen módon összeköt¬
tetést teremthettek az óceán két partján létező luzofón világok között. Ugyan¬
akkor a folyóirat már első számának címlapján hirdette, hogy közel áll
a kormánypolitikához, magas pártfogásával tünteti ki Brazília és Portugália
102 Raimundo MAGALHAES JUNIOR: A vida vertiginosa de Jodo do Rio, Rio de Janeiro —
Brasilia, Civilizagao Brasileira — INL, 1978, 248.
93 A megvalósult eseményekről (például A Portugál Vöröskereszt javára rendezett Rio de
Janeiró-i jótékonysági estről) és a jövőbeli tervekről Id. , Atlántida? Atlántida, no. 13. (1916.
november), 3-5.
94 Az Atlántida első számának időzítése is szimbolikus (1915. november 15.), a brazil köz¬
társaság kikiáltására emlékeztetve a nemzeti ünnepre jelent meg. CONCEICAO i.m. 20.