OCR Output

IV. METAMORFÖZIS A PATRIOTIZMUS JEGYEBEN ® 209

sibe közösségek képviseletében. Amikor a színpadra léptek, egy vonalba so¬
rakoztak fel Tubet szobra előtt, és térdre borultak. A kiosztott csészéket két
kezükkel tartották fel, hogy a segítők megtölthessék azokat pálinkával. Az
italt, ahogyan az az ősöknek bemutatott italáldozat során is szokás, a földre
öntötték, majd háromszor meghajolva, mindháromszor három alkalommal
érintve homlokukat a földhöz, fejezték ki tiszteletüket a nemzeti hős előtt
(lásd 53. sz. fotó).

Áldozatbemutatásuk után a járásvezető — a ceremónia nyolcadik részeként
— mindenkit háromszori főhajtásra szólított fel.

Ezzel voltaképpen a szertartás ősöknek bemutatott áldozatot idéző része
véget is ért. Az ünnepség részeként beszédet mondott még Chabuchaerer Sibe
Autonóm Járás vezető párttitkára, aki után 257, a legkülönfélébb nemzeti¬
ségekhez tartozó gyermek sorakozott fel a színpadon. Ők, a kínai nemzeti
egységet és a kínai nemzet jövőjét jelképezvén együtt olvasták fel az iskolában
kiosztott ünnepi szöveget, majd katonák módjára tisztelegtek Tubet szobra
elött. Beszedüket Chabucha’er Sibe Autonöm Järäs hivatalos täncegyüttesenek
sämäntänc-bemutatöja követte.

Végül, a ceremónia befejezéseképp, a színpad tövében felsorakoztatott, a
nyolc történelmi falvat jelképező nyolc dobot szólaltatták meg. Mindegyiket
69-szer — éppen annyiszor, ahány évet Tubet élt (lásd 54. sz. fotó).

54. § sz. fotó. A Chabucha’ er + nyole történelmi falvát jelképező dobok.
Xinjiang Ujgur Autonóm Terület, Chabuchaer Sibe Autonóm Járás, 2012. Saját felvétel