OCR
112 " A MÁRTÍRIUM HOMÁLYÁBÓL A kapu egy-egy oldalára állított emléktáblákon is ez a név szerepelt. Az egyiket Shenyang Város Népi Kormánya állította annak tiszteletére, hogy Liaoning Tartomány Népi Kormánya 2003. március 20-án a , Sibe Nemzetiség Őseinek Templomát!" felvette a tartományi szintű kulturális örökségvédelmi listára. A másikat Liaoning Tartomány Népi Kormánya állította annak tiszteletére, hogy a Kínai Népköztársaság Államtanácsa 2006. május 25-én a ,, Sibe Nemzetiség Őseinek Templomát" országos szintű, kiemelt fontosságú kulturális örökségvédelmi műemlékké nyilvánította. Mikor közelebb léptem, hogy szemügyre vegyem a bejárat fölé függesztett táblát, annak bal szélén két, kisebb írásjegyekkel vésett sort fedeztem fel. Az egyiken a Jiashen nian, vagyis 2004-es dátum volt olvasható, ami feltehetően a tábla felállításának idejére vonatkozott. A másik sorban a sibék nemzeti ünnepének, a Nyugatra Telepítés Ünnepének dátuma lés egyben egyik névváltozata), az április hó 18. napja volt olvasható. Arról azonban, hogy ez utóbbi időpontnak a táblára való feljegyzése bír-e bármiféle jelentőséggel, akkor, kutatóutam elején még nem gondolkodtam el. Sokkal inkább az érdekelt, hogy mit találok a kapu mögött, odabent. A templom azonban építés alatt állt. Az ott dolgozó munkások megengedték ugyan, hogy szétnézzek, de nem sok mindent láthattam. A két nagyobb területre osztott templomkerten belül mindenütt talicskák és vödrök hevertek a kőre szórt homokhalmok között. A templom csarnokait is zárva találtam, és szemlélődésem során mindössze két dolgot tartottam figyelemre méltónak: a templomkert jobb felében látható, középső csarnok előtt felállított mandzsu és kínai nyelvű sztéléket, valamint a főkapu bejáratával szemközt, a templomkert bal felének leghátsó részében álló csarnokot. Odabent ugyanis, a csarnok ajtaján bepillantva, egy oltárt véltem felfedezni. A csarnok hátsó falánál hosszú asztal állt, rajta gyertyákkal és füstölőkkel, áldozati ételekkel és italokkal. Az asztalról sárga színű selyemlepel hullott alá, sarkait egy-egy üveg pálinkával rögzítették az asztal felületéhez. Messziről nem tudtam pontosan kivenni, hogy mi áll rajta, annyit azonban sikerült kibetüznöm, hogy a selyemlepel a Chabucha’er Sibe Autonöm Järäsböl idelátogató sibék áldozati felajánlásának része. Az asztal előtt hímzett cipők sorakoztak," mögötte egy nagy, sztélékhez hasonlatos fekete tábla állt. A táblán jól kiolvasható mandzsu-kínai nyelvű felirat futott: A sibe ősök szellem-helye (lásd 3/10. sz. melléklet) A tábla fölött, a falra függesztve, láttam még egy képet is, ami egy különös, szárnyas egyszarvút ábrázolt. Ennek szimbólumértékű jelentőségéről akkor még szintén nem volt tudomásom. Csupán annyit értettem, hogy — a 7 Csak későbbi kutatásaim során tudtam meg, hogy a selyemlepel és a hímzett cipők a 2009-ben idelátogató chabuchaferi küldöttség felajánlásai voltak.