Oldal 102 [102]
OCR
100 " A MÁRTÍRIUM HOMÁLYÁBÓL kommunista párt hatalomra kerülésétől kezdve, hogy e káderek összekötő kapcsot teremtsenek az állam és nemzetiségei között (Chen 2010: 18]. Kína nemzeti kisebbségeinek regionális autonómiája azonban sokkal inkább adminisztratív, semmint politikai természetű (Kang 2008: 108]. Az autonóm területek vezetésének jogkörét, a helyi érvényű rendelkezések meghozatalának módját, a gazdaság- és oktatáspolitika megszervezésének mikéntjét ugyanis hiába szabályozza egy 1984-es, azóta többször módosított törvény. A Párt vezetősége mindenkor fenntartja a jogot arra, hogy a helyi szintű rendelkezéseket a felsőbb kormányszervek megsemmisíthessék (Vámos 2.009: 63-64). Ezzel összefüggésben Kína nemzeti kisebbségeinek az önrendelkezésre irányuló törekvései csak akkor és annyiban számíthatnak elfogadásra és támogatásra, amennyiben hozzájárulnak az állammal szemben táplált lojális érzelmek életben tartásához. Különösen így van ez a Nagy Proletár Kulturális Forradalom óta, amikortól kezdve a kommunista rezsim és a Kína határain belül élő etnikumok közötti viszony alapjává a , lojalitásért [cserébe] autonómia" elv vált (vö. Vámos 2009: 70]. A kulcsszó tehát a patriotizmus, ami valójában nem más, mint , integráló nemzettudat" (Altermatt 2000: 47). A kinai ideolögusok megfogalmazäsäval élve: a hatalmas hazaszeretet szellemiségének megvalósítása, az anyaországgal szemben tanúsított mély érzület, illetve a hit és önbecsülés megnyilvánulása (Deng [2012]). Ennek megvalósítása az, ami a , négy identitás" harmadik pontján keresztül elvezet a kínai kultúrával való azonosulás lehetőségéhez (Sun 2012]. E ponton pedig visszatérek az , időtlen nemzeti kultúra" formálásának kérdéséhez. Anthony D. Smith a nemzet meghatározásakor két feltételt lát elengedhetetlennek: az egyik az, hogy a népesség egy részénél kimutatható legyen kultúra és történelem fokozódó mértékben való elkülönülése. A másik az, hogy a népesség képes legyen egy bizonyos területhez, egy történelmi hazához kötni magát. Mindebből pedig egyenesen következik az egy hazához kötődő és egy adott kultúrát tápláló mítoszok és történelmi emlékek fontossága (Smith 1992). Ezért hangsúlyozza a Párt propagandája, hogy a kínai nemzetiségek együttesen hozták létre a kínai kultúrát (Deng [2012]]; azt az ősi, tündöklő kínai kultúrát, amely kiművelte a kínai nemzet fennkölt érzelmeit, és táplálta annak szellemét (Sun 2012). Csakhogy azon a kultúrán belül, amely Kína valamennyi etnikuma számára valamiféle kollektív identitást hivatott közvetíteni (vö. Altermatt 2000: 49-50], a normát mindig is a han kínai kultúra jelentette (Gladney 1988: 98], és a kultúra szabványosításának folyamata napjainkban még korántsem zárult le. Mára a kínai kultúra a kínai állam , puha erejének" erőforrásává vált:" a §7 A, puha erő" a politikai és kulturális folyamatok értelmezéséhez segítségül hívott fogalom, ami Kína nemzetközi hatalmi helyzetének és befolyásának, túlélőképességének és fejlődési lehetőségeinek meghatározó eleme (Räcz 2007: 62).
