OCR
84 ¢ A MARTIRIUM HOMALYABOL volt, esetenként mongol és beazonositatlan temetokerteket is felttintettem. Az Ötödik falu temetőinek feltérképezését Vargyas Gábor és az Ötödik faluban élő műkedvelő történész és családfaíró, Guan Wenming segítségével kezdtem meg. A szerző saját készítésű rajza. A temetők temetőkertjein belül ezek a halmok voltaképpen a családfák mintájára épültek ki a térben: a nemzedékek sírhalmai sorról sorra követik egymást, a családfák pontos mintájára. Mi több, sírkövek hiányában a temetőkertekben való eligazodást egykor épp a családfák segíthették: ha az utódok nem voltak biztosak abban, hogy melyik sírhalom melyik őst takarja, a családfák alapján lehetséges volt a sírhalmok beazonosítása. Mára ez is megváltozott. Kialakult ugyanis — feltehetően han kínai mintára — az a szokás, hogy a sírhalmok elé sírköveket állítanak fel. Mindez mára az egymástól elszakított sibék mindkét csoportja körében általános lett;* bár zárójelben meg kell jegyeznem, hogy sok helyütt még ma sem állítanak sírköveket. Ott pedig, ahol sírkövek állnak, a tájolás meglehetősen következetlen; megfigyeléseim szerint minden nemzetség maga választja meg, hogy hogyan tájolja a sírköveket. Egyedül nyugatra tájolt sírkövet nem találtam, ami feltehetően szoros összefüggésben áll a sibék temetkezési szokásaival. A halottat is a lakóház nyugati szobájában ravatalozzák fel, úgy, hogy a feje nyugatra, lába pedig keletre, az ajtó irányába legyen. A sibék hitvilága szerint ugyanis a halott csak kelet felé tekintve juthat át az árnyvilágba. A chabuchaferi sibek temetkezese a generációk egymást követő sorrendje tekintetében sem egységes. Ezt alapul véve a temetkezésnek jelenleg két módját különböztetem meg: (1) Az egyik az általam jövőbe néző temetkezésnek nevezett forma. Ez esetben a legelső ős sírja a generációk leghátsó sorában található, leszármazottai pedig, soronként haladva az újabb generációk felé, előtte sorakoznak. Ennek megfelelően a sírhalmok előtt esetlegesen felállított sírkövek felirata mindig a jövő generációk felé tekint. (2) A másik az általam múltba tekintő temetkezésnek nevezett forma, amikor is a legelső ős sírja a generációk legelső sorában fekszik. Leszármazottai ebben az esetben, ugyancsak soronként haladva az újabb generációk felé, mögötte sorakoznak, és így a sírhalmok előtt esetlegesen felállított sírkövek felirata a korábbi generációk felé tekint. Hu Wenxiao nemzetségének temetőkertje a jövőbe néző temetkezési forma szerint épült ki, az Otödik falu temetőjének legnagyobb kiterjedésű, a falutól legtávolabb eső részén (lásd 5. sz. térkép).5° 9 A kérdés megválaszolásához, hogy ez a folyamat pontosan mikor kezdődött és milyen hullámban terjedt el a sibék körében, a vonatkozó szakirodalmon belül nem találtam adatot. 50 Hu Wenxiao nemzetségének temetőkertjét az Ötödik falu temetőjéről készített térképen