OCR
80 ® A MARTIRIUM HOMALYABOL Minderre nem sokkal a Kínai Kommunista Párt 1949-es hatalomra jutását követően, Mao Ce-tung életének utolsó évtizedében került sor. Mao Ce-tung hatalomra jutása és a Kínai Népköztársaság megalapítása elvben a politikai stabilitás és a gazdasági fejlődés megteremtésének a lehetőségét hozta magával Kína nemzeti kisebbségei számára. Az utolsó császári dinasztia bukását követő zűrzavaros idők után ugyanis lassanként helyreállni látszott az ország területi egysége, és — elsősorban — a Szovjetunió segítségével stabilizálódott a pénzügyi helyzet is: újraindult a termelés és az áruforgalom, valamint kiépült a szegényrétegeket támogató politika is, amelynek leglátványosabb eleme a földosztás volt (Szajp — Tőrös 2010: 163). A hatalomra jutó kommunista rezsim a társadalmi fejlődés kérdését helyezte politikájának középpontjába. E cél elérése mindenekelőtt a társadalom átalakítását követelte meg. A megformálni kívánt új, egyesített soknemzetiségű állam kiépítésének lehetősége és a Párt hatalmának legitimálása attól függött, hogy az új ideológiai-politikai hatalom vezetői képesek lesznek-e a Kína határain belül élő etnikumokat beolvasztani a formálódó kínai nemzeti egységbe. A társadalom radikális átalakításának támogatói és a náluk gyakorlatiasabb vezetők törekvései azonban gyakorta konfliktusokat idéztek elő. Mao Ce-tung ekkor hozott döntései mély válságba sodorták az országot. Ilyen volt példának okáért a széles néptömegek éhhalálához vezető , nagy ugrás" program (1958-1961), ami miatt személyének megítélése mind a mai napig ambivalens." Ide kapcsolódik a kulturális értékek elpusztítását, az értelmiségiek meghurcolását és a hagyományok radikális felszámolását célul kitűző Nagy Proletár Kulturális Forradalom is. Ez volt az az esemény, ami a sibék egymástól elszakított mindkét csoportján belül nagy csapást mért az ősökről és a múltról őrzött tudásra. A kulturális forradalom során ugyanis számos családfa odalett. Az akkor megsemmisített családfák javát a nemzetségek tagjai maguk égették el vagy ásták el a föld mélyére félelmükben. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy családfák ne maradtak volna fenn, és/vagy hogy az ősök emlékezetben tartása, illetve a róluk őrzött tudás veszített volna jelentőségéből. Éppen ellenkezőleg: az ősökre vonatkozó tudás felejtésének hatalma mintha abban lis) állna, hogy életre hívja és táplálja az identitásformáló emlékezés igényét — ahogyan azt az alábbi példákon keresztül láttatni igyekszem. # Andrew B. Kipnis Mao Ce-tung Kínáját egyenesen a teokrácia sajátos formájaként értelmezi (Kipnis 2001: 36).