14. sz. fotó. A Hu Wenxiao és Han Yingmei által lakott nyugati szoba belseje. A szoba
sarkában, az északra tekintő ablak alatt épült fel a fűthető téglaágy.
Xinjiang Ujgur Autonóm Terület, Chabuchar Sibe Autonóm Járás, 2012. Saját felvétel
meg belőle egy kisebb méretű darabot (lásd 14. sz. fotó]. A konyha szerepét
pedig mára a főkapu mögött felhúzott különálló épület vette át, ami mellett
elhaladva kikövezett út vezet a hátsó kertbe. Ettől jobbra húzódik a vetemé¬
nyes, ahol tavasztól őszig főképp hagyma, paradicsom, paprika és padlizsán
terem. A kertbe vezető úttól balra, egy újabb kapun keresztül lehet eljutni az
állatok tartására elkülönített területre, ahol a teheneknek fenntartott istálló,
a birkaakol és a tyúkól található.
A holdújév közeledtével már Hu Wenxiaóék is javában készülődtek. Mire
az év utolsó napja elérkezett, a lakóház nyugati szobájában, kis tálkákban
felsorakoztatva, mindenféle finomság várta az érkező vendégeket. Aznap
délelőtt Hu Wenxiao is nekiállt, hogy kisunokája, Hu Feiyang segítségével
kivágja a sárga színű papírpénzeket, amik arra vártak, hogy az ősöknek be¬
mutatott áldozatként égessék el őket. Az idő sürgetett, mert hátravolt még
a sírok letakarítása is. A sibék körében ugyanis él egy, a hanokéhoz hasonló
szokás: a holdújév beköszönte előtt valamennyi családnak illik elmenni nem¬
zetségük temetőkertjébe, "S hogy letakarítsák az ősöknek emelt sírhalmokat.
A holdújév megünneplésére csak ezt követően kerülhet sor.
36 Munkámban a temető szóval jelölöm azokat a földterületeket, ahol az adott falvakhoz