64 " A MÁRTÍRIUM HOMÁLYÁBÓL
mindazon meghatározókat, amelyek az 1950-es évektől — a sibe nemzetségek
és a kínai nemzet közé ékelődő sibe tudáselit csoportjának megformálódása
óta — egészen napjainkig a sibe etnikus nacionalista törekvések irányadói.
Annak magyarázatát is e kérdések megválaszolásában látom megfoghatóvá
tenni, hogy miért a Nagy Nyugatra Telepítés történése került már a kezdetek
kezdetén a sibe etnikus nacionalista törekvések középpontjába.
A temetőben kezdődött minden, mindössze egyetlen nappal azelőtt, hogy a
Sárkány évébe léptünk volna. Odakint, a Chabuchafer Sibe Autonóm Járás
falvaiban ekkor már 30 fok hideg alá süllyedt a hőmérséklet. A hó vastagon
beborított mindent. A házak ablakait jégvirág fedte, és a hideg az ajtók résein
keresztül, fehér görgetegként hömpölygött a szobák belsejébe.
Három nappal a holdújév beköszönte előtt a Chabucha’er Sibe Autonóm
Járás központjában, a piactérhez vezető úton, már álltak az árusok piros
lampionokkal feldíszített bódéi. Ott minden kapható volt, ami az újév meg¬
üléséhez csak kellhet: az asztalokon kötegekben sorakoztak a színes papírból
nyomtatott pénzek, ? a bódék tartófáiról pedig fürtökben lógtak le a piros és
arany színekben játszó díszek.
Az Ötödik falu, ahol az adott évben a holdújévet magam is ünnepeltem,
valahol félúton található a , történelmi falvak" sorában; a falut mindössze
keskeny autóút köti össze a Chabuchafer Sibe Autonóm Járás központjával.
A központ felől nyugat felé futó út, átszelve a falut, két nagyobb részre osztja
azt. A faluhatárt átlépve, az út bal oldalán álló Sibe Népszokások Parkja?? és
mellette a Jingyuan buddhista templom jelzik: a chabucha’eri falvak kultu¬
rális központjában járunk.
A főútról délre fordulva, a templom főkapujának irányában továbbhalad¬
va lehet eljutni a tizedik utcácskáig, amelynek közepe táján áll a Hüsihari
nemzetségbeli Hu Wenxiao?! és Han Yingmei háza (lásd 10-11. sz. fotók).
31 A holdfázisokra épülő kínai naptárrendszer szerint minden holdévben 12, nagyjából 29
és fél napos hónap van. A holdújév mindig a Gergely-naptár szerinti február 4-i dátumhoz
legközelebb eső újhold napján kezdődik. A szóban forgó évben ez a nap a Gergely-naptár
szerinti 2012. január 23-ra esett. A kínai asztrológia minden holdújévhez hozzárendeli
a 12 állatövi jegy egyikét: a patkányt, a bivalyt, a tigrist, a nyulat, a sárkányt, a kígyót,
a lovat, a kecskét, a majmot, a kakast, a kutyát vagy a disznót. A 2012-es év a sárkány
jegyéhez tartozott.
32 A sibék között élő szokás szerint — a hanokhoz hasonlóan - holdüjevkor äldozatot kell
bemutatni az ősöknek. Mivel a néphit úgy tartja, hogy a túlvilág voltaképpen a való élet
hivatott biztosítani. A pénzáldozat bemutatásához használt papírpénzeket ilyenkor sok
helyütt árulják, de sokan saját maguk készítik el azokat, sárga színű papírból vágva ki a
pénz méretű formákat.
A park ma már a Sibe Nemzetiségi Múzeumkert nevet viseli.
34 Hu Wenxiao nevében a Hu nem mas, mint a Husihari nemzetségnév mai, hivatalos kínai
nyelvű megfelelője.
35 Ottjártamkor Hu Wenxiao a 61., felesége, Han Yingmei a 60. életévét töltötte be. Négy