OCR
e ELŐSZÓ Emlékszem jól: elnyújtott léptekkel haladtam felfelé a kiserdőt átszelő lépcsősoron, ami a domboldal tetején álló könyvtár épületének oldalsó falához vezet. Ott balra fordultam, a könyvtár főkapujának irányába, amin belépve újabb lépcsősorok után értem fel a negyedik emeleti függőfolyosóra. Itt sorakoznak a Daliani Nemzetiségi Intézet Északkeleti Nemzeti Kisebbségek Történeti és Kulturális Kutatóközpont irodái." Bal kezemben két vaskos kötettel és egy papírpoharas, automatából vásárolt kávéval egyensúlyozva kinyitottam a kölcsönkapott iroda ajtaját, és letelepedtem a kis asztalhoz, ami az ablak mellett állt. A kávét jobb oldalra tettem, a könyveket, amelyeket magammal hoztam, balra, középre pedig az üres papírlapok kerültek. Hátradőltem a megkopott kanapén, és a könyvek súlya alatt megfáradt kezemet dörzsölgettem. Írnom kellett volna, bemutatni a magammal hozott kötetek jelentőségét, de nem tudtam, hogyan kezdjem el. Közel kétezer oldalnak súlya van, akárhogyan is vesszük. Találomra felütöttem hát az első kötetet, és miközben a megfelelő szavakat kerestem, hogy papírra vethessem őket, lassanként megfogalmazódtak bennem azok a gondolatok, amelyek mára kutatásaim vezérfonalává lettek. A könyv, amit akkor, a daliani intézetben a kezemben tartottam, A kínai sibe emberek címen jelent meg a Liaoningi Nemzetiségi Kiadó gondozásában, 2010-ben (Na - Han 2010] - éppen abban az évben, amikor először indultam útnak a Kínai Népköztársaságba, hogy kutatásokat végezzek az ott élő sibék körében. Néha elgondolkodom azon, hogy ha ez a kétkötetes tanulmánygyűjtemény még kutatóutam megkezdése előtt akad a kezem ügyébe, vajon hogyan alakul a sibékről alkotott képem és nyomában a megtervezett utam. Hiszen e kötetek mintegy foglalatát adják a sibék történelméről és kultúrájáról írt, az énképüket mindmáig meghatározó valamennyi munkának, továbbá az etnikus nacionalista törekvéseikben fontos szerepet játszó személyek visszaemlékezéseinek — több mint 1600 oldalon. A kötetek fészerkesztéi, Na Qiming és Han Qikun, akik maguk is a sibe etnikus nacionalista törekvések kiemelkedő jelentőségű szereplői, e visszaemlékezések sorát egészen az 1950-es évekig vezetik vissza: abba az időbe, 1 A muanbémban belt idacean eznxzalr átírácáról le Linitécér mandzsu/sibe nyelvti személy-, nép-, foldrajzi és intézménynevek eredeti írásrendszer szerinti változatának megadásáról lásd a munkámhoz csatolt 1. sz. mellékletet.