Page 137 [137]
KÖVETKEZTETÉSEK 135
Mivel a sziget közösségei nem rendelkeznek jelentős katonai erővel, illetve a
gazdasági területen effektív módon érvényesíthető kapacitásokkal, ezért önálló
lehetőségeik a külső beavatkozások korlátozására ismételten marginálisak. Ez a
görög ciprióták esetében ugyan az uniós csatlakozással némileg megváltozott,
fontos azonban, hogy ebben az esetben sem önálló kapacitásokról van szó,
hanem külső tényezők esetleges támogatásáról. A kemény erő hiánya tehát
fokozza a ciprióták külhatalmi kitettségét, a nemzetközi beavatkozók nem kí¬
vánatos involválódása esetén pedig a ciprióták által foganatosítható retorziók
körét jelentősen csökkentik.
Ezen tendenciák kombinált következményei miatt a ciprusiak képtelenek
magukat leválasztani a sziget stratégiai előnyeit kihasználni szándékozó külső
hatalmakról, és szükségszerűen a regionális érdekellentétek ütközőzónájába
kerülnek, mégpedig megfelelő érdekérvényesítési lehetőségek nélkül. Ennek a
konfliktusgeneráló folyamatnak legalább három szintje azonosítható. Az első
szint a nagyhatalmi réteg, amelyben az USA és a Szovjetunió/Oroszország
harmadlagos szereplőként tekint a cipriótákra, regionális érdekeik érvénye¬
sítésekor a sziget közösségeinek igényeit először a saját (tehát az amerikai és
az orosz), majd a görög és török érdekeknek rendelik alá. A második szint
Görögország és Törökország konfliktusa, amelyben a két regionális hatalom
ismételten saját és a nagyhatalmak érdekekeit tekinti prioritásnak, és csak ez¬
után veszi figyelembe a sziget közösségeinek igényeit. A harmadik szint a helyi,
ciprusi réteg, ahol a ciprióta közösségek egy komplex megfelelési kényszerrel
találják szembe magukat, hiszen saját érdekeik mellett a nagyhatalmi és regi¬
onális elvárásokra is reflektálniuk kell. Bármely szintről is beszélünk, a ciprusi
konfliktusban szereplő aktorok egyes geostratégiai érdekei gyakorta kizárják
egymást: példának okáért Törökország szempontjából elfogadhatatlan az eno¬
szisz lehetősége, Oroszország számára Ciprus NATO csatlakozása, az USA szá¬
mára az oroszok ciprusi jelenlétének legitimálása, a görög ciprióták számára
a sziget de jure felosztása. A sor folytatása nélkül megállapítható, hogy ezek
az összetett geostratégiai folyamatok a ciprusi konfliktus legfontosabb okozói,
és együttesen eredményezik a konfrontáció több évtizede tartó rögzülését és
a békefolyamat kudarcát.
Utóbbiból egyértelműen következik, hogy a ciprusi konfliktus megoldása
csak a nemzetközi szinteken kialakult konfliktusok és érdekellentétek keze¬
lésével valósítható meg. Ez nem jelenti azt, hogy a konfliktus rendezetlensé¬
gében ne lenne egyébként fajsúlyos szerepe a kötet által nem tárgyalt helyi
döntéshozóknak és eliteknek. Téves feltételezés azonban az, hogy a ciprusi
konfliktusnak kizárólag két résztvevője van, illetve annak dinamikáit kizárólag