államokat megelőzve, mint Dél-Korea, Izrael, Görögország vagy Magyaror¬
szág? (World Population Review 2022). A konkrétumokat nézve a havi bruttó
átlagbér a 2003-ban mért 1468 euróról 2019-re 1939 euróra emelkedett, a bruttó
megtakarítások nagysága pedig 2011-ben érte el a történelmi maximumot, 4,6
milliárd USD mennyiséggel (Eurostat 202ob; The World Bank 2022f). A be¬
vételek és megtakarítások átlagos növekedése a mélyszegénység felszámolását
eredményezte: 2018-ban már csak a lakosság 0,190-a élt napi 5,50 USD-ból vagy
az alatti összegből, összehasonlításképpen ez az arány Magyarországon ugyan¬
ebben az évben 299 körül mozgott (Ihe World Bank 2020b). Bar nem ekkora
mértékben, de a nemzeti viszonyokhoz arányosított szegénységi küszöb alatt
élők arányát is sikerült csökkenteni, míg 2014-ben a lakosság 16,190-a tartozott
ebbe a kategóriába, addig 2018-ban csak 14,1%-uk (Uo.).
A folyamatot nagyban segítette az oktatásra fordított összegek növekedése.
A déli országrész 1999-ben a GDP 4,7%-at fordította oktatásra, 2009-ben 7,2%¬
át, 2018-ban pedig 5,890-át. Bár az adatok 2009-2018 között csökkenésről ta¬
núskodnak, a ciprusi ráfordítás így is messze meghaladta az EU átlagát, amely
2009-ben a GDP ätlag 5,5%-a, 2018-ban 4,6%-a volt (The World Bank 2022d).
A fejlesztések révén Ciprus kiemelkedő iskolázottsági arányokat ért el, 2020-ban
a 25-54 év közötti lakosság 49,690-a rendelkezett felsőfokú végzettséggel, ami
uniós összehasonlításban a harmadik legmagasabb adatnak tekinthető (Euro¬
stat 2020a). A koronavírus válság időszakában szintén fontosnak bizonyultak
az egészségügyi hozzájárulások. Ebben a tekintetben a déli országrész inkább
az uniós sereghajtók közé tartozik, az egészségügyre fordított GDP arányos
ráfordítások 2014-ben érték el a maximumot 6,999-kal. A következő években
az arány 6,.8-6,790 között mozgott, ami néhány tized különbséggel a magyar
adatokat tükrözte, ugyanakkor messze elmaradt az uniós átlagtól, ami 10,0 és
9,8% között mozgott (Ihe World Bank 2022a). Fontos kiemelni, hogy a sze¬
renyebb mertekü egeszsegügyi räforditäs nem feltetlenül jelzi az egeszsegügy
színvonalának romlását, a ciprusi lakosság eleve kisebb, korfáját tekintve pedig
az európai átlagnál fiatalabb." Ezt jelzi a születéskor várható átlagos élettartam
folyamatos növekedése is, ami a Magyarországon 2019-ben becsült 76 évet már
1987-ben elérte, a 2010-es évek végére pedig 80,9 évvel messze meghaladta azt
(Ihe World Bank 2022e).
Összességében elmondható, hogy az előző évtizedek pozitív szociális fejlő¬
dést eredményeztek: a UNDP adatai alapján a déli országrész humán fejlettségi