meghatározó volt. Törökország 1975 után segélyeket és célzott hiteleket biztosí¬
tott az ,ÉCTK”-nak, annak elosztásában azonban a Lefkosában működő nagy¬
követségén és segélyirodáján keresztül vezető és koordináló szerepet játszott.
A pénzügyi hozzájárulások 1977 és 2015 között az északi GDP átlag 12,890-át
biztosították, 1980-ban például csak 3,596-át, 2002-ben viszont már 30,296-át
(Ekici 2019). A támogatások az , ÉCTK" közszférájának szinte valamennyi te¬
rületét behálózzák: az infrastruktúrafejlesztés, a vízgazdálkodás, az energetikai
szektor, a légi- és tengeri közlekedés, a közszolgáltatások vagy a kulturális örök¬
ségvédelem csak néhány példa a török pénzügyi hozzájárulások felhasználá¬
sára. Bár Törökország aktív kontrolt gyakorolt az északi országrész pénzügyi
szférája felett, a legtöbb esetben nem várta el a hatékonyságot, pontosabban
annak hiányát politikai lojalitás esetén nem szankcionálta. A túlterjeszkedett
észak-ciprusi közszféra, illetve az ott biztosított bónuszok és jutalmak tökéletes
példái ennek: Ankara ugyan sérelmezte a közszféra túlterjeszkedését és költe¬
kezését, ugyanakkor politikai lojalitás esetén következmények nélkül hagyta
a gazdálkodásbeli hiányosságokat. A hozzáállás az előző évtizedek során a já¬
radékgazdaság klasszikus példáját építette ki az északi országrészben. A török
ciprióta kormányok a biztos törökországi támogatások tudatában elhanyagolták
a versenyen alapuló innováció fejlesztését, ezáltal messze elmaradtak a Ciprusi
Köztársaság gazdasági teljesítménye mögött (Moudouros 2021).