OCR Output

46 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői

természeti, politikai, gazdasági vagy társadalmi összefüggésekkel, amelyek kere¬
teit és hatásait a leghatékonyabban a földrajz tárhatja fel. Noha a kutatás tárgya
szükségszerűen beemel ad hoc tényezőket, a geopolitika állandóan visszatérő
módszertani kérdése, hogy melyek azok a stratégiai összetevők, amiket minden
átfogó elemzés során szükséges vizsgálni. A vélemények a geopolitika evolúci¬
ója során többször átalakultak, a klasszikus, a neoklasszikus és a kritikai geopo¬
litika, illetve a geostratégia és geoökonómia formaváltozásai során folyamatosan
módosultak. Az amerikai geopolitika egyik legfontosabb úttörője Alfred Ihayer
Mahan 1890-ben megjelent klasszikusában például hat stratégiai tényezőt emelt
ki: az államok földrajzi elhelyezkedését, fizikai struktúráját, területi kiterjedését,
népességének nagyságát, nemzeti karakterét és kormányzati jellemzőit (Mahan
1987). A geopolitika kifejezést megalkotó Rudolf Johan Kjellén 1917-ben kiadott
Geopolitika című könyvében az állam térbeli helyzetére és kapcsolataira, terü¬
letének alakjára, valamint fizikai adottságaira (méret, kiterjedés, természet¬
földrajzi adottságok) helyezte a hangsúlyt (Mamadouh 1998). A brit Harold
Mackinder a , gazdasági és stratégiai földrajzi" feltételeken túl figyelembe vette
, a vetélkedő népek relatív számának, bátorságának, felszereltségének és szervezett¬
ségének" hatásait is (Molnár 2008). A második világháború után a természetes
adottságok mellett egyre hangsúlyosabb szerepet kaptak a szubjektív és konst¬
ruált tényezők. Nicholas J. Spykman a természetes, földrajzi adottságok mellett
a külpolitikai szemléletet is vitális jelentőségű kapacitásnak tartotta, emellett
pedig rámutatott az infrastruktúra (közlekedés, kommunikáció, technológia)
szerepének felértékelődésére is (Holmila 2020). Ezen túlmutatva, Zbigniew
Brzezinski a társadalom és a politikai vezetés dinamizmusát, a politikai rendszer
versenyképességét is stratégiai tényezőként kezelte (Brzezinski 1997). A kritikai
geopolitika úttörője, Gearóid Ó Tuathail a hatalmat biztosító tudásformáknak
és az azokat létrehozó kulturális mintáknak is kiemelt jelentőséget tulajdonított,
a , szubjektív valóságok" konstruálásának hatásait pedig a stratégiai kapacitások
részének tekintette (Lechner 2020b).

A klasszikus és kritikai geopolitikai iskolák tehát eltérő álláspontot ala¬
kítottak ki a stratégiai tényezők összetevőiről, megegyeztek azonban abban,
hogy egyes stratégiai adottságok figyelembevétele elengedhetetlen a nemzet¬
közi folyamatok elemzésekor. A koncepciók objektív és szubjektív, valamint
természetes és konstruált kapacitásokat egyaránt felsoroltak, a termeszetföld¬
rajzi és demográfiai aspektusok mellett hadászati, gazdasági, politikai, társa¬
dalmi, kulturális és ideológiai tényezőket is kiemeltek. Az elemzésmódszertan
utóbbiak vegyítése révén több alternatívát kidolgozott a stratégiai tényezők