Oldal 36 [36]
34 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői
határozza azokat az indikátorokat, amik az intézkedések orientációit determi¬
nálják, illetve azonosítsa a döntéshozatalt befolyásoló belső (hazai) és külső
(nemzetközi) körülményeket. Az elemzés tárgya egy dinamikus folyamat, amely
a múltban, a jelenben vagy a jövővel kapcsolatban prognosztizált stratégiai
cselekvések földrajzi orientációt kutatja (Mező 2006). Mivel a dinamikus fo¬
lyamat implementációja során egy geopolitikai szereplő (például egy állam
vagy országcsoport) egy másikkal szemben alakít ki és valósít meg cselekvési
terveket, ezért a geostratégia szükségszerűen területi dimenzióval is rendelkezik.
Tózsa (2016, 62) megfogalmazásával élve, , a geostratégia tárgya ilyen szempont¬
ból az, hogy egy terület (legyen az kistérség, régió, ország, vagy országcsoport)
erőforrásait (népesség, infrastruktúra, termőföld stb.) hogyan lehet, hogyan kell
felhasználni bizonyos geopolitikai célok eléréséhez. Az idézet jelzi, hogy a geo¬
stratégia fókusza a cselekvési lehetőségeket ma már tágan értelmezi, azaz bele¬
érti mindazon katonai, politikai, gazdasági, digitális, kulturális (stb.) eszközöket,
amelyeket egy geopolitikai szereplő céljai elérésének érdekében a gyakorlatban
alkalmazni és hasznosítani tud.
A kibővült cselekvési lehetőségek hangsúlyozása azért rendkívül fontos, mert
a geostratégia fókusza történelmileg jóval korlátozottabb volt. A szakirodalom a
terminus megjelenését hagyományosan Karl Haushofer nevéhez köti, aki az or¬
ganikus államelmélet szociáldarwinista megközelítését ötvözte az Alfred Thayer
Mahan és Halford John Mackinder által képviselt stratégiai irányzattal (Holecz
2020; Szilágyi 2018a). A geostratégia két világháború közötti jelentése ebből
következően elsősorban a katonai és hadászati stratégiák földrajzi jellegzetes¬
ségire és különbségeire koncentrált (Brill 1985; Gyorgy 1943; Deák 2014). A náci
Németországgal való szoros kapcsolat eredményeként a terminus a második
világháború után vesztett népszerűségéből, a hidegháború első évtizedeiben
elsősorban a német geopolitika kritikai elemzésinél került elő (Owens 1999).
A geostratégia az 1970-es évek végétől és inkább az 1980-as évektől kezdett
ismételten teret nyerni, fókusza ekkor kezdett bővülni. Ezt a tartalmi expan¬
ziót jelzi Grygiel (2006) megközelítése, aki a katonai megfontolások mellett az
államok külpolitikai és diplomáciai erőfeszítéseit is a geostratégia tertiletére so¬
rolta. Utóbbiak mellett a - geopolitikai és hadtudományi területekhez szorosan
kötődő - biztonsági tanulmányok szintén magáévá tette a terminust, emellett
megjelent a közgazdaságtudományi és üzleti elemzésekben is (Kim & Raswant
2022; Tovy 2015). Az eredeti koncepcióhoz képest jelentősen bővülő fókuszt
jelzi James Rogers és Luis Simón gyakran idézett összegzése is, amely szerint a