OCR Output

A GEOSTRATÉGIA ELMÉLETI ÖSSZEFÜGGÉSEI

Az államok nemzetközi szerepvállalásának egyik legalapvetőbb mozgatórugója
a kapacitások korlátozottsága. Mivel az államok erőforrásai limitáltak, ezért a
döntéshozók hazai és nemzetközi tevékenységük során véges számú kapaci¬
tásokat tudnak mobilizálni, emiatt csak szelektíven tudják megvalósítani cél¬
jaikat, illetve rangsorolniuk kell az előttük álló problémák megoldását. Ez a
szelekciós kényszer rávilágít a nemzetközi politika egyik kevésbé méltányos
törvényszerűségére: az államok nemzetközi aktivitásaik során priorizálnak,
azaz korlátozott kapacitásaikat azokra a nemzetközi aktorokra, térségekre és
tématerületekre fordítják, amelyek a legkisebb költségen a legnagyobb hasznot
biztosítják számukra. Az államok nemzetközi megfontolásaikat és válaszlépése¬
iket tehát stratégiai preferenciák mentén körvonalazzák, előnyben részesítve a
központi jelentőségű kérdéseket és negligálva a periférikusnak tekintett témákat
(Rozental g Buenrostro 2013).

A kérdés, hogy mi számít stratégiai jelentőségűnek és periférikusnak termé¬
szetesen relatív. Egyes államok külpolitikai koncepcióiban a stratégiai területek
a hatalomhoz, a biztonsághoz és a jóléthez kapcsolódó esetekre korlátozódnak,
másoknál vitális jelentőségre tehetnek szert normatív, vallási vagy kulturális
megfontolások is (Finnemore 1996). Utóbbiaknál jóval komplexebb magyará¬
zatot biztosítanak a külpolitikai prioritások kategorizálásával foglalkozó szak¬
irodalmak. James Barber (1973) például a Dél-afrikai Köztársaság második vi¬
lágháború utáni külpolitikai preferenciát vizsgálva arra a következtetésre jutott,
hogy a nemzetközi politikai döntések földrajzilag körülhatárolható koncentri¬
kus körökként írhatók le. A nemzeti érdekekből és a kormány preferenciáiból
kiinduló körök közül a legbelső a külpolitika legfontosabb területeit foglalja
magába, a középső rétegek a regionális érdekeket, a legkülső részek pedig a
nemzetközi közösség egészével kapcsolatos stratégiákat fedik le. A modell je¬
lenkori adaptációja Carl Landsberg kutatásaiban szintén visszaköszön, ebben
az esetben azonban a földrajzi megközelítés tematikai vetülettel is kiegészül,
azaz a földrajzi preferencia párosul az egyes régiókhoz köthető tematikai pri¬
oritásokkal is (Landsberg 2014).