Oldal 28 [28]
26 A ciprusi konfliktus geostratégiai összetevői
kapcsolatban a Szovjetunió ugyanakkor ambivalensebb hozzáállást tanúsított.
Kezdetben mind jogi, mind stratégiai szempontból legitimnek és kedvezőnek
találta a török beavatkozást, Törökország augusztusban bekövetkező második
támadási hulláma után viszont elutasította a , NATO hatalmak imperialista
magatartását , elítélte mind a puccsot, mind a katonai intervenciót, egyúttal
kiállt a szigetország szuverenitása és el nem kötelezett státuszának fenntartása
mellett (Sakkas & Zhukova 2013, 133). Ez az elutasító magatartás az okkupáció
rögzülése után is megmaradt, Moszkva ugyanis sérelmezte, hogy a török be¬
avatkozás a gyakorlatban a NATO terjeszkedését valósította meg. A Szovjetu¬
nió ennek megfelelően elutasította az 1983-ban kikiáltott , ÉCTK? elismerését,
és a fennálló rendezetlenség által biztosított lehetőségek kihasználása mellett
alapvetően a görög ciprióta retorikát támogatta.
Más konfliktusokhoz hasonlóan a hidegháború vége Ciprus esetében is
új helyzetet teremtett. Az USA az egypólusú világrend átmeneti lehetőségeit
kihasználva aktív szerepet játszott az 1997-1998 között lezajlö ciprusi raké¬
taválság rendezésében, mely során Richard Holbrooke amerikai főtárgyaló
közvetített a Ciprusi Köztársaság és Törökország között kibontakozó krízisben,
amely a görög ciprióták által Oroszországból rendelt S-300 légvédelmi rakéta¬
rendszer kapcsán alakult ki, és végül a fegyverrendszer Görögországba történő
telepítésével oldódott meg (Yilmaz 2005). Holbrooke közvetítéseinek egyik
legfontosabb tanulságaként a Clinton-adminisztráció változtatott a korábban
jellemző amerikai állásponton és beleegyezett az EU ciprusi szerepvállalásának
fokozásába. Ezt az álláspontot a 2001 januárjában hivatalba lépő Bush-kor¬
mányzat is osztotta, az USA emiatt támogatta Törökország és Ciprus európai
uniós közeledését, az Annan-terv kialakításában pedig katalizátori szerepet
játszott (Asmussen 2004). Az amerikai görög lobbi nyomása ellenére - és az
EU döntéseivel ellentétben - Washington a konfliktus jogi rendezéséhez és az
Annan-terv elfogadásához kötötte volna a szigetország uniós csatlakozásának
jóváhagyását, a rendezés kieszközlése érdekében viszont nyomása alá helyezte
a törököket és a török cipriótákat, illetve a feleknek pénzügyi kompenzációt
ígért (Coufoudakis 2004). A görög ciprióták elutasító magatartása ezért az EU
mellett Washingtont is felháborította, a népszavazás eredményeinek ismerte¬
tését követő sajtótájékoztatón az amerikai külügyminisztérium sajtószóvivője
pedig nyilvánvalóvá tette, hogy Nicosia ennél jobb kompromisszumot nem fog
tudni kieszközölni (HRI 2004).
Míg az USA egyik kezdeményezője, addig Oroszország az egyik legfajsú¬
lyosabb ellenlábasa volt az Annan-tervnek. Ellenezte egyrészt Törökország és
Ciprus uniós közeledését, a két ország esetleges csatlakozásától ugyanis a nyu¬