Page 21 [21]
OCR
BEVEZETÉS 19 eredménye (Papadakis 2005). Athénnak hangsúlyos szerepe volt a Ciprusi Köztársaság kudarcában és a jelenlegi megosztottság kialakulásában, a függetlenségi formulát ugyanis átmeneti állapotnak tekintette és alapvetően továbbra is az enoszisz kieszközlését kívánta elérni. Ez a hozzáállás 1967 után különösen markánssá vált, az áprilisban hatalomra kerülő katonai junta ugyanis ezután hirdette meg a , nemzeti központ" doktrínáját és egy szélsőségesen nacionalista külpolitikai irányvonalat alakított ki. Az irányvonal Makariosz elnök bel- és külpolitikai mozgásterét gyakorlatilag a nullára redukálta volna és a junta akkori vezetője, Georgiosz Papadopoulosz ezredes vezetésével teremtette volna meg a feltételeket Ciprus és Görögország egyesítéséhez. Mivel a görögországi nyomásgyakorlás hatására a ciprusi elnök fokozatosan szembefordult az athéni juntával, ezért 1967 után a görögországi ezredesek elsősorban Makariosz személyében látták a Ciprussal kapcsolatos terveik megvalósításának gátját. Ez a kezdetben politikainak nevezhető ellentét az 1970-es évek elejére elmélyült és sikertelen merényletkísérletek után egy Makariosz elleni puccsban teljesedett ki, ami végsősoron Törökország katonai intervenciójához/inváziójához és az északi országrész okkupációjához vezetett (Asmussen 2008; Fouskas 2001; Wenzke & Lindley 2008). Bar mind a görögök, mind a görög ciprióták nemzeti katasztrófaként élték meg az 1974-es eseményeket, utóbbiak nemcsak Törökországot, de Görögországot is okolták a kialakult helyzetükért. Athén emiatt az 1970-es évek fennmaradó részében limitálni próbálta ciprusi szerepvállalását, ami egészen az 1980-as évek elejéig, a szocialista PASOK párt kormányra kerüléséig tartott. Az Andreasz Papandreu vezette kormányzat 1981-től újult erővel látott neki Görögország külpolitikai sérelmeinek rendezésébe. A ciprusi konfliktus esetében ez egy aktív nemzetköziesítési stratégiát jelentett, amely a hagyományos diplomáciai eszközöket és modern tömegtájékoztatási technikákat ötvözve globálisan propagálta a török megszállás illegalitását, a ciprusi konfliktus jogi rendezésének szükségességét és a szigetország északi része elleni gazdasági embargó nemzetközi kiterjesztésének fontosságát (Coufoudakis 2004). A görög erőfeszítések eredményeként először 1983 márciusában az el nem kötelezett országok delhi-i kongresszusa ítélte el a török okkupációt, majd májusban az ENSZ Közgyűlése fogadott el egy görög cipriótákat támogató határozatot. Az 1983/253 közgyűlési határozat megerősítette a Ciprusi Köztársaság sziget feletti szuverenitását, egyúttal figyelmen kívül hagyta a török ciprióta önrendelkezési jogokat (Dodd 2010). Noha a döntés a görög cipriótáknak kedvező volt, Görögország túlzott beavatkozása ismételten átalakította ciprusi konfliktust: végső soron ez a közgyűlési határozat adta a lökést az , Észak-ciprusi Török
