von Kaunitz gróf államkancellár 1761-ben kelt memorandumának
első pontja szerint ,, Elsősorban nagy figyelmet kellene fordítani
arra, hogy saját királyi hivatalnokaink az udvar érdekei iránt több
buzgalmat tanúsítsanak, és különösen Őfelsége parancsainak jobban
engedelmeskedjenek, mint eddig tértént. [...]” Masodik pont viszont
már tesz egy különbséget: , Különösen a kancellária és a kamara
személyzeténél kellene alkalmazni ezt az alapelvet, mert elsősorban
e szervek révén vezethetők be hasznos intézkedések. Legalábbis e
hatóságok vezetői legyenek az udvarnak feltétlenül engedelmes hívei."
Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy e lojalitási kritérium érvényesítését a
Habsburg Monarchia vezetése a Helytartótanács és a Kúria esetében
egyelőre még illúziónak tartotta."
A vármegyei szintről az országosra való fellépést egy esetben egyér¬
telműen, két másikban feltehetően elősegítette a diétai szerepvállalás.
A háborús nemzedék köznemes professzionális hivatalviselői közül
ketten bárói rangot szereztek, vagyis harmadrészük, azaz nem elha¬
nyagolható kisebbségük azonnali sikert aratott, és az arisztokráciába
emelte családját. Ha pedig azt nézzük, hogy leszármazottaik milyen
arányban tudtak gyökeret tudtak verni az elitben, akkor már a sikert
látjuk dominánsnak, hiszen körükben tábornokokat, arisztokratákat,
sőt egy kalocsai érseket is találunk, és egyedül csak a Baranyi család
esetében látunk visszafordulást a vármegye szintjére.7
A fiúk nemzedékének ellenzékiségét tekintve viszont nemcsak ez
a család érintett, hanem az a két arisztokrata família is, amelyekből
egy-egy tagjuk a háborús nemzedék professzionális hivatalviselői
közé került: Esterházy Károly egri püspöknél és Patachich Boldizsár
már arisztokratának születő, majd az érseki székbe emelkedő fia,
Patachich Gábor esetében is találkozunk ellenzéki megnyilvánulások¬
kal. Azonban ilyenek még a professzionális hivatalviselő apák, Pálffy
János és Esterházy Ferenc pályafutást is tarkítják, sőt egy köznemes
professzionális hivatalviselő, Sigray József esetében is előfordulnak.
Ez a három eset annak a jele, hogy — bár valamennyi professzionális
hivatalviselő karrierjét alapvetően az uralkodó lojális szolgálata
határozta meg — a háborús nemzedék szóban forgó tisztségviselőit,
úgy tűnik, valamennyire mégis az önállóság jellemezte.